
Csajok, figyelem! Arnold Schwarzenegger fia igazán dögös pasivá érett
Patrick Schwarzenegger még csak 17 éves, de már kifogástalan felsőtesttel büszkélkedhet.

Méltán lehet büszke a testépítőből Kalifornia kormányzójává avanzsált Arnold Schwarzenegger fiára, Patrickre, aki után már most bomlanak a lányok.
Az ifjú szívtipró 17 éves kora ellenére csinos kis izmokat pakolt magára, bár a papától eltérően ő a muszklikat nem a fitneszteremben építgeti, hanem jógázni jár. Akkor is éppen egy jógafoglalkozásról tartott haza, amikor ezek a fotók készültek.
A papa kicsit korábban kezdte
Arnold Schwarzeneggernek gyermekkori álma volt, hogy az Egyesült Államokban élhessen. Pontosan ezért kezdett el foglalkozni a testépítéssel - azt gondolta, ha kimagasló teljesítményt nyújt, akkor Ausztrián kívül is felfigyelnek rá.
Kalifornia kormányzója éppen annyi idős volt, mint most Patrick, amikor első díját, a Mr. Európa Juniort megnyerte. Az ifjú Schwarzinak azonban esze ágában sincs testépítéssel foglalkozni, Patrick ugyanis éli az átlagos - no és persze dúsgazdag - amerikai tinik életét.
Nőcsábász, mint az apukája
Patrick már most elképesztően népszerű a lányok körében, ami kockás hasát látva egyáltalán nem meglepő.
Jelenleg ugyan a hírek szerint nincs komoly barátnője, de biztos összetört már néhány szívet. Az egykori akciósztár is nagykanállal falta az életet, mikor fiatal volt. Amikor jelenlegi feleségével megismerkedett, éppen egy Sue Moray nevű fodrászasszisztenssel élt együtt.
- Nyitott volt a kapcsolatunk, amikor egy városban voltunk, akkor hűségesen voltunk egymáshoz, de másik városban mások voltak a törvények - nyilatkozta korábban a US Weeklynek.
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
Természetesen minden megváltozott, amikor 1986-ban feleségül vette John F. Kennedy unokahúgát, Maria Shrivert, akivel azóta is együtt vannak. Az idők során négy gyermekük született: Katherine, Christina, Patrick és Christopher.