Az eddigi legijesztőbb fotó a szétműtött Pamela Andersonról

Az egykor dögös Pamela Anderson nemcsak megöregedett, de szörnyen el is csúfult.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pamela Andersonról az utóbbi időben leginkább iszonyatos megjelenése kapcsán írtunk, a kilencvenes évek egyik legdögösebb nyuszilánya felett ugyanis jócskán eljárt az idő. Hiába plasztikáztat, hiába sminkel, hiába próbálkozik, a narancsbőrös Pamela Anderson már nem a régi.


Most azonban megérkezett a róla készült eddigi legsokkolóbb fotó, amin elképesztően szörnyen néz ki a dúskeblű szexszimbólum: arcán már nyoma sincs a szépségnek, torz fejét látva pedig könnyen megfagyhat az ember ereiben a vér!

Anderson állítólag egy Las Vegas-i plasztikai sebészeti klinikából távozott éppen, egyes források szerint kötéssel a mellkasán.

Egyre szörnyebben fest a kebelcsoda

Ezek szerint felsőtestén végezhettek szépészeti beavatkozásokat, ám még egy esetleges altatás kellemetlen utóhatásai sem magyarázzák meg, hogy mitől került ilyen szörnyű állapotba a sztár.

A Baywatch egykori bombázója ugyanis leginkább úgy fest, mintha saját maga öreganyja lenne, arca a felismerhetetlenségig elcsúfult, csapzott frizurája pedig csak tovább rontja az összhatást.

Pamela Anderson 1990 februárjában lett a hónap playmate-je, a magazin címlapján pedig 1989 őszén pózolt először. Legutóbb azzal keltett nagy feltűnést, hogy újra kibékült exférjével, a Mötley Crüe dobosával, Tommy Lee-vel, akivel közösen készített házi szexvideója a mai napig nagyon népszerű.

A mozinézők az elmúlt években többek között a Borat című vígjátékban találkozhattak Pamela Andersonnal, amiben a kazahsztáni riporter megpróbálta őt elrabolni, hogy később feleségül vegye.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

A film csúcspontját jelentette, amikor hosszú viszontagságok után Borat végül találkozik szíve hölgyével, akire egy hatalmas zsákot húzott!
Ezt is szeretjük