Fotók! Megállás nélkül zabál a hájas Oprah Winfrey
A népszerű tévésztár már egy mázsa felett jár, de a falánkságát még mindig nem tudja kordában tartani.
Oprah Winfrey igazi félisten az amerikaiak szemében, aki megingathatatlan intézménynek számít a tengerentúlon. Ez érthető is, hiszen évtizedek óta futó talkshow-ja mellett – ami a mai napig tömegeket ültet a képernyők elé – rendszeresen ad ki könyveket, de alapított egy rádiócsatornát, vezet egy honlapot, és mindezek mellett bőkezűen jótékonykodik.
A végzetét azonban még ő sem kerülhette el. Az egykor vékony televíziós sztár ugyanis az elmúlt hónapokban az egyértelmű jelek szerint képtelen megálljt parancsolni falánkságának, ami egyre inkább elhatalmasodik rajta.
Tavaly nyáron például az olaszországi Portofino városkájába utazott kipihenni a munka fáradalmait, ahol a lesifotósok megörökítették, amint éppen csak hogy bele nem fulladt a töménytelen puncsba!
Expasija leleplezte: crackfüggő volt
Idén januárban pedig egykori drogfüggőségéről lebbentette fel a fátylat egyik expasija, aki nyelőcsőrákja miatt döntött úgy, hogy önéletrajzi regényben teregeti ki Winfrey és saját szennyesét.
Randolph Cook a nyolcvanas évek elején fél évig volt a népszerű sztár pasija, és állítása szerint rendszeresen szívtak együtt crack-et!
Ismeretes tény, hogy Amerikában még a legnagyobb celebeket is pillanatok alatt kiközösíthetik, ha elhíznak, Oprah a jelek szerint azonban nem igazán aggódik felesleges kilói miatt. Néhány napja például Beverly Hillsben kapták lencsevégre nagydarab testét a lesifotósok, amint az utcán sétálgatott – kezében egy méretes adag jégkrémmel!

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Winfrey egyik médiatörténeti rekordja az 1993-as Michael Jacksonnal készített interjúja volt, ami 100 millió nézőjével a mai napig a negyedik legnézettebb amerikai tévéműsornak számít!