Szívfacsaró! Leleplezte több évtizedes családi titkát a népszerű műsorvezetőnő

Oprah Winfrey hétfőn este vallotta be, hogy van egy féltestvére.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Oprah Winfrey kétségkívül érti a módját, hogyan keltse fel nézők millióinak érdeklődését, hiszen már múlt héten azt mondta titokzatoskodva, hogy beszélgetős műsorának jövő hét hétfői adásában élőben árulja majd el családi titkát.

A csodák csodája, ami alapjaiban rengette meg az életét, és amit hosszú éveken keresztül titokban tartottak előtte, nyilatkozta sejtelmesen az 56 éves amerikai műsorvezetőnő, és hozzátette, hogy mindezt egyenesen tőle hallhatják majd.

Nem tudott féltestvére létezéséről

Ő pedig valóra váltotta ígéretét, január 24-én ugyanis élő adásban vallotta be, hogy van egy féltestvére, akinek létezéséről csak nemrég szerzett tudomást, mivel édesanyja, Vernita Lee senkinek sem beszélt erről.

Oprah Winfrey még csak kilenc éves volt, amikor anyja teherbe esett, és 1963-ban szülte meg Patriciát, aki ezután nevelőotthonba került, és csak hét éves korában fogadták örökbe.

Patricia 2007-ben kezdett el nyomozni az ügyben, hogy ki is lehet a vérszerinti anyukája, és ekkor jött rá a közel fél évszázados családi titokra, miszerint ő nem más, mint Vernita Lee lánya és Oprah Winfrey féltestvére!

A szégyen volt az oka

De vajon miért kellett az igazságnak ilyen későn kiderülnie? Oprah Winfrey természetesen szembesítette ezzel a lényegi kérdéssel édesanyját, aki azzal érvelt, hogy egyszerűen szörnyen szégyellte magát amiatt, mert lemondott gyermekéről.

Világsztárok és rokonaik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az első találkozásra Oprah Winfrey szívszorító visszaemlékezése szerint tavaly október 25-én, Hálaadás napján került sor, amikor is édesanyjuk Milwaukee-ban található otthonában kezdték el behozni a sok-sok éves lemaradást.

Winfrey és Patricia a műsorban való közös szereplésüket azzal magyarázták, hogy maguk szerették volna megosztani a közvéleménnyel a családi rejtélyt, mivel attól tartottak, hogy a média esetleg pontatlanul számolt volna be erről a történetről.

Ezt is szeretjük