38 éve ért véget az Onedin család - Így néznek ki ma a sorozat sztárjai

Nézd meg a '70-es évek kedvelt sorozatának szereplőit ma!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Onedin család volt a Magyar Televízió által sugárzott első folytatásos történet. Itthon 1979-ben kezdték vetíteni - Nagy-Britanniában 1971-ben indult, és 1980-ban fejeződött be -, és összesen nyolc évadot, 91 epizódot ért meg.

A történet az ezernyolcszázas évek Liverpooljában - illetve a tengeren - játszódik. A főszerepben a Peter Gilmore által játszott James Onedin áll, aki testvérei segítségével kereskedelmi hajózási társaságot indít.

James az üzlet érdekében feleségül vesz egy idősebb nőt, Anne Webstert, hogy ily módon lehetősége nyíljon apjától megszerezni a Charlote Rhodes nevű hajót. Bár eleinte pénzügyi szempontok kötik össze őket, idővel szerelem szövődik James és Anne között. De nemcsak köztük, a sorozatban számos szerelmi szál szövődik az évek során. A mintegy negyed századon átívelő romantikus-kalandos történet bepillantást engedett a brit kapitalizmus kulisszái mögé, a 19. századi alsó, illetve felső középosztály mindennapjaiba. Lapozd át az alábbi képeket, és nézd meg, mennyit változtak a sorozat szereplői az elmúlt csaknem 40 évben!

Jane Seymour ma

Ha szeretnél többet is megtudni az Emma Callont alakító Sane Seymour-ról, lapozd át az alábbi galéria képeit!

Emlékszel az Onedin család Emmájára? Fotókon a még mindig gyönyörű Jane Seymour

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük