Elhunyt Olivia Newton-John: John Travolta szívszorító szavakkal búcsúzott a 73 éves színésznőtől

Olivia Newton-John szerettei körében halt meg.

Olivia Newton-John meghalt

Olivia Newton-John 73 esztendősen hunyta le örökre a szemeit, a szomorú hírt a férje jelentette be egy közleményben, írta meg a CNN.

Olivia Newton-John meghalt, gyászolja a szakma

Hétfőn, a kora reggeli órákban ment el örökre, halála pillanatában a szerettei vették körül. A közleményből kiderült, békés körülmények között halt meg.

- Olivia több mint harminc éve a harcok és a remény szimbólumává vált, amikor megosztotta a mellrákkal kapcsolatos küzdelmeit. Gyógyító inspirációja és úttörő tapasztalata a növénygyógyászat terén az Olivia Newton-John Alapítványnál folytatódik, amely a növénygyógyászat és a rák kutatásával foglalkozik. Virágok helyett a család azt kéri, hogy az ő emlékére utaljanak az alapítványnak - olvasható a közlemény második részében.

A szomorú hír egyből eljutott John Travolta fülébe, akivel még a Grease forgatásán dolgoztak együtt, párosuknak köszönhetően a közös filmjük a '70-es évek egyik meghatározó filmes klasszikusává vált.

- Drága Oliviám, sokkal jobbá tetted mindannyiunk életét. A hatásod hihetetlen volt. Annyira szeretlek. Találkozunk az úton, és újra együtt leszünk. A tiéd voltam az első pillanattól kezdve, amikor megláttalak, és mindörökké! A te Dannyd, a te Johnod! - búcsúzott a színész kolléganőjétől.

Olivia Newton-John 1948. szeptember 26-án született Cambridge városában, Angliában. 1954-ben a családjával Ausztráliába költözött, ott nevelkedett. Miután a szülei elváltak, egyre komolyabban kezdett foglalkozni a zenéléssel. Egy országos vetélkedőn indult, melynek köszönhetően ismét visszatért szülőföldjére, nyolc évet tartózkodott ott. Építette énekesi karrierjét, több lemezt kiadott, 1974-ben ő képviselte az Egyesült Királyságot az Eurovíziós Dalfesztiválon. 1975-ben két Grammy-díjat nyert az I Honestly Love You című daláért.

Karrierjében óriási fordulat történt, ugyanis megkapta a Grease főszerepét, ő lett Sandy. Az 1978-ban megjelent alkotás igazi kultuszfilmmé nőtte ki magát. A szerepet úgy kapta meg, hogy szinte alig volt színészi tapasztalata, az éneklés volt a fő terepe.

GettyImages-130588961
Fotó: Paramount Pictures / Getty Images Hungary

Alakításáért 1979-ben Golden Globe-díjra jelölték, de végül nem kapta meg.

A '80-as években tovább építette zenei és színészi karrierjét, egyik nagy dobása ebben az időszakban a Physical című slágere volt, amiért 1983-ban szintén bezsebelt egy Grammyt.

1984-ben férjhez ment Matt Lattanzihoz, a férfinak egy kislányt szült, Chloé 1988 januárjában látta meg a napvilágot. Végül 1995-ben elvált a férfitól. Patrick McDermott-tal kilenc évig járt, ám a férfi 2005-ben egy horgászása során leesett a hajójáról, és eltűnt, hivatalosan 2008-ban nyilvánították halottnak. Amikor megtörtént a baleset, a színésznő már nem alkotott egy párt a férfival, ettől függetlenül komoly hatással volt rá, amikor megtudta, mi történt volt párjával.

59 évesen megtörtént vele a csoda, és újra szerelmes lett. Régi ismerőse, John Easterling lett a párja, akivel 2008-ban össze is házasodtak.

Sajnos az egészségügyi problémák nem kerülték el, 1992-ben mellrákot diagnosztizáltak nála, azonnal megműtötték. Bár akkor sikeresen leküzdötte, később további két alkalommal újult ki nála a gyilkos kór. 2013-ban a vállában találtak rákos elváltozást. Utoljára 2018-ban kapta meg a rossz hírt orvosaitól, miszerint a negyedik stádiumban van, ráadásul a mellrák áttéteteket képzett a keresztcsontjában.

2021 szeptemberében a  The Australian Women's Weeklynek adott interjút, optimistán nyilatkozott állapotáról.

Muszáj elhinned, hogy jól leszel. Itt azokra a pillanatokra célzok, amikor kétségbeesetten kérdezed magadtól, hogy úristen, mi jön ezután? De végül hinned kell abban, hogy minden rendben lesz, mert a hozzáállásodtól függ, hogy meggyógyulsz-e. A testünk természetes módon szeretne felépülni. Tényleg erre törekszik, ha megadod neki a lehetőséget.

Akkor kifejtette, hosszú ideig szeretne még élni, és fő célja, hogy másoknak is segítsen, pont emiatt hozta létre az alapítványát is.

- Kedvesebb gyógymódokat keresünk a rák ellen. Én gyógynövényeket használtam, mert ezek tartották fenn a jó közérzetemet. Szeretnénk finanszírozni a tudományos kutatásokat, hogy egyértelműen azonosíthassuk, melyik kezelés működik - nyilatkozta akkor a színésznő, aki orvosi marihuánával kezelte fájdalmait.

Sztárok, akiktől 2021-ben vettünk végső búcsút

Képes összeállításunkkal azokra a hírességekre emlékezünk, akik 2021-ben hunytak el.

A Szex és New York sztárja titkolta halálos betegségét: hírességek, akiktől 2021-ben búcsúznunk kellett

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük