31 helyett 51-nek néz ki a pumpált szájú Nikki Cox
Nikki Cox bájos is lehetne, ha nem fecskendeztek volna ajkaiba túl sok kollagént, mert így leginkább egy guminőre emlékeztet.
Ha az ember elnézi az 1978-as, kaliforniai illetőségű Nikki Cox életrajzát, valahogy az az érzése támad, ez a nő szinte a születésétől fogva a showbiznisz bűvöletében él.
Valószínűleg nem is járunk olyan messze az igazságtól, hiszen négyéves korában kezdte pályafutását a szórakoztatóiparban, és azóta is próbálja beírni magát a filmtörténelembe.
Sorozatokban játszik
Bár mivel tehetségénél még irreális méretűvé plasztikázott ajkai is nagyobbak, feltehetően nem belőle lesz a következő Oscar-díjas színésznő.
Ez azonban nyilván nem nagyon zavarja a 31 éves szőkeséget, aki olyan sorozatokban is megfordult már, mint a Baywatch, a Star Trek, a General Hospital, sőt, néhány nagymoziba – például Terminátor 2 - is sikerült bekerülnie egy-két villanás erejéig.
Ha nem is dőlnek a díjvárományos forgatókönyvek, azért nem unatkozik, hanem különféle szitkomokban mutatja meg komikusi vénáját. Így a magyar nézők is jól ismerhetik a Norm Show vagy a Nikki révén, a Viasat 3-on látható Las Vegasban pedig négy évadon át szerepelt.
Plasztikafüggő lett
És ha már Kalifornia, filmek, no és persze showbiznisz, akkor elmaradhatatlan a fiatalság megőrzéséért folytatott küzdelem, aminek láthatóan Cox kisasszony is aktív részese.
Elnézve a korábbi és a mostani fotóit egyértelmű válik, hogy néhányszor igazíttatott már ajkain a sztár - bár ne tette volna.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hacsak a jövőben nem egy kacsatelepen játszódó sorozat főszerepére pályázik, akkor felesleges újra és újra felpumpáltatnia az ajkait. Mert az nehezen hihető, hogy számára így fest az ideális száj.