Rákos az 55 éves énekes! Ezért kellett lemondania a koncertjeit

Bár több koncertjét is le kellett mondani, Morrissey csak most vallotta be, mi volt az oka.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Retikül
Top olvasott cikkek

Steven Patrick Morrissey nyáron egész amerikai turnéját kénytelen volt lemondani, ám akkor nem adtak semmi magyarázatot.

A világhírű énekes, a The Smiths egykori frontembere most állt a nyilvánosság elé, és bevallotta, rákkal küzd.

Mint mondta, ez az oka annak, hogy az elmúlt 18 hónapban többször is kórházba került, és nem tudta megtartani koncertjeit. Az 55 éves dalszerző nem fél a haláltól, ahogy fogalmazott, már régen elfogadta, hogy ez mindenkinek a sorsa.

- Már négyszer műtöttek meg rákkal, de mindegy. Ha meghalok, akkor meghalok. Most nagyon jól érzem magam. Tudom, a friss képeimen elég betegesnek nézek ki, de ez ellen nem tehetek, ezt teszi a kór. Nem fogok emiatt aggódni, pihenni meg majd pihenek, ha meghaltam - nyilatkozta az El Mundo lapnak.

Azt azért kilátásba helyezte, hogy ha első regényét befejezte, visszavonul. Mint mondta, a klasszikus zeneszerzők közül majd mind meghalt 34 éves korára, ő pedig már 55 éves, és a szakma nem igazán tud vele mit kezdeni. A koncertjein megjelenő rajongók már nagyon fiatalok, szerinte éppen ezért azt kell gondolni, a The Smiths dalai most sokkal fontosabbak, mint ezelőtt bármikor.

A hivatalos hírek szerint 2013 elején vérző fekéllyel, márciusban kétoldali tüdőgyulladással, júliusban ételmérgezéssel, 2014 júniusában pedig légúti megbetegedéssel került kórházba. 

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?

Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. február 19. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük