Lebénult az Oscar-díjas színész karja a baleset után
Morgan Freeman másfél éve szenvedett súlyos autóbalesetet, ám azóta sem épült fel teljes egészében.
Mi is beszámoltunk róla, hogy 2008. augusztus 3-án súlyos balesetet szenvedett Morgan Freeman a Mississippi állambeli Ruleville közelében. 1997-es Nissan Maxima típusú gépkocsija lesodródott az útról, és többször megpördült a levegőben. Az Oscar-díjas színészt helikopterrel azonnal kórházba szállították, ahogy a mentősök kiszabadították a roncsból.
A Millió dolláros bébi sztárja nem fogyasztott alkoholt, mielőtt a volán mögé ült volna, ám a mellette utazó hölgy, Demaris Meyer az ellenkezőjét állítva perelte be. Az ügy további ellentmondásos részleteire is fény derült, melyek szerint Freeman és Meyer tulajdonképpen szeretők voltak, ám ezt mindketten tagadták.
Viccelődött a fotóssal
A 72 éves amerikai színész eltörte a vállát, a karját és könyökét, ám nem ijedt meg, a beszámolók szerint ugyanis viccelődött a helyszínen, amikor az egyik lesifotós megörökítette. Augusztus 8-án pedig azért kellett megműteniük az orvosoknak, mert megsérült egy idegszál a vállában és a karjában.
Habár szóvivője nem sokkal később azt közölte a nyilvánossággal, hogy a sztárnak jó esélye van a teljes felépülésre, ez mégsem történt meg. Morgan Freeman a közelmúltban adott egy interjút a People-nek, amiben elmondta, hogy a baleset óta jobb kezét nem tudja mozgatni, és ezért is visel fekete kesztyűt.
Nem tudja mozgatni a kezét
- Megsérült az egyik idegszálam, és azóta sem lett jobb a helyzet. Nem tudom mozgatni. De ha nem mozgatod a kezed, akkor feldagad. Tudtad, hogy naponta legalább egymilliószor mozgatod a kezed? - mondta szerdán a The Eastwood Factor című dokumentumfilm Los Angeles-i premierjén.
Morgan Freeman idén márciusban megkaphatja második Oscar-díját, az Invictus című filmben ugyanis olyan meggyőzően formálta meg Nelson Mandelát, hogy az Akadémia felvette a nevét a legjobb férfi főszereplő kategória jelöltjeinek listájára.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.