Miért várt 3 évig? Csak most árulta el az Oscar-jelölt színésznő, ki a fia apja
Minnie Driver csak nemrég árulta el, ki az édesapja hároméves kisfiának.
Minnie Driver évekig nem volt hajlandó elárulni legféltettebb titkát, nevezetesen, hogy kisfiának ki az apukája.
Mostanra viszont megváltozott az Oscar-díjra is jelölt színésznő álláspontja, így megtörte a csendet.
Munkakapcsolatnak indult
A sztár elárulta, hogy kisfia egy forgatókönyvíróval folytatott románcából született, ám a férfi nevét még mindig nem fedte fel.
A férfit a Gazdagék című sorozat forgatásán ismerte meg, viszonyuk tehát munkakapcsolatnak indult.
Sokan most arra kíváncsiak leginkább, hogy a 42 éves színésznő miért őrizte eddig a titkot, illetve miért csak a közelmúltban döntött úgy, hogy elárulja azt.
Minnie az Observer magazinnak elmondta, hogy eleinte meg akarta védeni egykori partnerét a médiától. Ám időközben rájött, hogy erre semmi szükség.
- Mi hivatalosan nem voltunk együtt akkoriban - magyarázta a sztár.
Szakítottak, amikor terhes lett
Korábban azt rebesgették, hogy a Szívedbe zárva, A nevelőnő és a Good Will Hunting című filmekből is ismert színésznővel akkor szakított gyermekének apja, amikor kiderült, hogy Minnie babát vár.
Az apáról most az a pletyka járja, hogy szívesen részt venne a hároméves Henry nevelésében, ám azt egyelőre senki sem tudja, mit szól ehhez a világsztár. A legtöbben persze azt remélik, ez nem újabb három év múlva derül majd ki.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció