Botrány! Letartóztatták a gyászoló Mike Tysont

Kórházba vitték áldozatát

Mike Tyson a repülőtéren egyetlen ütéssel intézte el a képébe tolakodó lesifotóst. Azonnal letartóztatták.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2009. november 11-én letartóztatták Mike Tysont, miután megtámadott egy lesifotóst. Az egykori nehézsúlyú világbajnok családjával érkezett a Los Angeles-i repülőtérre, ahol azonnal lecsaptak rájuk a paparazzik.

A hírhedt bokszoló ezt követően veszítette el hidegvérét, majd húzott be egy hatalmasat a Tony Echevarria nevű lesifotósnak, aki olyan komoly fejsérülést szenvedett, hogy a mentőknek egy közeli kórházba kellett szállítaniuk.

20 ezer dollár volt az óvadék

A RadarOnline értesülései szerint Tysont néhány perccel fél öt után tartóztatták le a rendőrök a hetes terminálnál, ám néhány órával később 20 ezer dollár óvadék ellenében szabadon engedték. Az ügy részletei azonban nem egészen egyértelműek.

Tyson szóvivője szerint ugyanis nem is a bokszoló ütött először, hanem az ötvenéves lesifotós, a sportoló pedig – aki feleségével és 10 hónapos kislányával utazott – önmaga és gyermeke védelme miatt kényszerült arra, hogy viszonozza az agresszív paparazzi támadását.

Az esetet követően kölcsönösen feljelentették a másik felet, és nemcsak saját, de a szemtanúk vallomásai is túlságosan különböznek egymástól, ami különösen megnehezíti az eset kivizsgálását.

Nem lehet tudni, pontosan mi történt

- Nagyon sokféle változata van ennek a történetnek, és a további részletekre csak később derül majd fény. Egyes szemtanúk Tyson verzióját, míg mások a fotósét támasztják alá – nyilatkozta Jim Holcomb, a Los Angeles-i repülőtér őrmestere.

A legfrissebb hírek szerint a rendőrség azt vizsgálja, hogy a biztonsági kamerák rögzítették-e az incidenst.

A kilencvenes évek legkedveltebb sztárjai most

Nézegess képeket!

Elolvasom
Tyson legutóbb idén májusban, négyéves kislányának tragikus halála kapcsán került a címlapokra. Exodus Tyson a család phoenixi otthonában a futópadon játszott, amikor egy kábel a nyaka köré tekeredett. A kislány olyan súlyos oxigénhiányt szenvedett, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
Ezt is szeretjük