Nyugtalanító fotók! Egyre soványabb a rákos Michael Douglas

A Daily Mail szerint már elkezdődött Michael Douglas sugárkezelése, ezért fogyott le drasztikusan a színész.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mi is beszámoltunk róla, hogy Michael Douglas-nál rákot diagnosztizáltak, ám augusztus közepén még nem lehetett pontosan tudni, hogy a kór szervezetének mely részét támadta meg.

Azóta kiderült, hogy a 65 éves amerikai színész torkában fedeztek fel egy daganatot, amelynek megjelenése összefüggésben állhat azzal, hogy a sztár közismerten nagy dohányos.

Nagyon lefogyott

Michael Douglast betegségének híre óta most fotózták le először a hét elején, amint elhagyta New York-i lakását. A róla készült képeken jól látszik, hogy a színész aggasztóan lesoványodott - ami különösen az arcán látszik meg.

A Daily Mail éppen ezért arra gyanakszik, hogy már el is kezdődött az Oscar-díjas sztár nyolc héten át tartó intenzív kemoterápiás kezelése, ami az orvosok szakvéleménye szerint a teljes gyógyulással végződik majd.

Beperelte exfelesége

Nem ezek tehát Michael Douglas legkellemesebb napjai, életét pedig ebben a nehéz időszakban még inkább megnehezíti exfelesége, Diandra Luker, akinek 1977 és 2000 között volt a férje.

Luker ugyanis a közelmúltban perelte be egykori szerelmét azért, mert állítása szerint Douglas tartozik neki A tőzsdecápák 2 - A pénz nem alszik című filmből származó bevételének felével, amelynek premierjére jövő hónapban kerül sor.

Rajtuk is fog az idő! Nézd meg minden idők legellenállhatatlanabb szívtipróit

Nézegess képeket!

Elolvasom

A világhírű színész éppen az első részben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat 1988-ban, Gordon Gekko másodszori megformálásáért Oliver Stone folytatásában pedig állítólag töb mint 10 millió fontot kapott.

Diandra Luker mindenesetre némi empátiáról tett tanúbizonyságot, amikor ugyanis tudomást szerzett Douglas betegségéről, felajánlotta neki, hogy halasszák el a manhattani tárgyalást - amiről a színész természetesen hallani sem akart.

Ezt is szeretjük