Donald Trumppal kemény egyezséget kötött Melania: ezért nem lesz a férje mellett mindig, ha visszatérnek a Fehér Házba
Melania Trump, ha újra first lady lesz, akkor nem láthatjuk majd annyiszor, mint 2016 és 2020 között.
Ha Donald Trump megnyeri a 2024-es amerikai elnökválasztást, nem számíthatunk arra, hogy Melania Trump 0-24 órában ellátja feladatait first ladyként.
Melania Trump terve
Minderről egy közeli forrás számolt be a Page Sixnek. Állítása szerint a házaspár egy komoly egyezséget kötött.
- Melania alkut kötött a férjével, ha Donald Trump nyeri a választásokat, akkor nem fogja ellátni 0-24 órában a feladatait first ladyként.
Azért döntött így, mert szeptembertől fiuk, Barron a New York-i Egyetem hallgatója lesz.
- Ő egy elég gyakorlatias édesanya, és már azt tervezi, hogy minden hónap egy részét - és potenciálisan minden héten - New Yorkban lesz.
A forrás elmagyarázta azt is, hogy Barron még sosem volt teljesen egyedül, Melania pedig félti a fiát. Hiszen ha tényleg Trump nyer, akkor nagyobb figyelmet kap a 18 éves fiatal is, az egykori modell pedig attól tart, hogy egy olyan demokrata városban, mint amilyen New York is, sokan rászállnak majd Barronra. Az már csak hab a tortán, hogy az egyetemen is piszkálhatják majd.
- Melania egy nagyon védelmező anya, még azt az ötletet is visszautasította, hogy Barron republikánus küldöttként szolgáljon Floridában - tette hozzá.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images