Melania és Donald Trump komoly döntésre jutottak a házasságukkal kapcsolatban: bennfentesek kotyogták ki
Melania Trump és Donald Trump újratárgyalták a házassági szerződésüket.
Melania és Donald Trump házassági szerződését ismét újratárgyalták, írta meg a Page Six.
2005-ös esküvőjük óta ez már a harmadik alkalom, hogy erre a döntésre jutottak. Bennfentesek árulták el a lapnak, miért volt szükségük az újításra.
Melania Trump és Donald Trump újratárgyalták a házassági szerződésüket
A forrás szerint Melania csapata még azelőtt szerette volna a szerződést újratárgyalni, mielőtt Donald Trump esetleg 2024-ben megnyerné újból az amerikai elnökválasztást. Bár az üzletember nem vesz részt a republikánus előválasztási vitákon, ennek ellenére továbbra is ő a legesélyesebb jelölt a párton belül.
- Ez már legalább a harmadik alkalom, hogy Melania újratárgyalja a a házassági szerződésüket - fogalmazta a forrás, hozzátéve, nem azért teszi mindezt, mert később mindenképp válni szeretne, kiemelte, Melania nem megy sehová.
- Nem arról van szó, hogy azzal fenyegetőzik, elhagyja a férjét.
Az egykori first ladyt elsősorban az motiválta, hogy fiuk, a 17 éves Barron öröklésével ne legyenek problémák majd a későbbiekben, illetve több vagyonra tegyen majd szert, ha egy nap oda kerülne a sor. Az új megállapodás Melániáról is rendelkezik, és a forrás szerint a pénzre és vagyonra terjed ki.
- Tudom, hogy azt akarta, több pénzt biztosítsanak neki, és ha jól tudom, van egy minimális összeg, amit Barronnak meg kell szereznie - ezt már egy másik informátor mesélte.
A közelmúltbeli jogi csatározásai miatt is muszáj volt frissíteni a megállapodásukat. Idén tavasszal a New York-i bíróság elítélte E Jean Carroll szexuális zaklatásáért, és 5 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte, írta meg a Euronews. Trump végül a fellebbezés mellett döntött. Súlyos pénzügyi csalás miatt pedig polgári peres eljárás indult ellene szeptember végén.
A házaspár fia, Barron
Nézd, hogy megnőtt Trumpék fia!
Friss fotókon Melania és Donald Trump 17 éves fia: Barron már kész férfi
Melania Trump gyermeke rengeteget nőtt, mióta legutóbb láttuk.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images