Meglepő, Meghan hercegné hogy mutatná meg babáját - A királynő tajtékzik dühében

Egy bennfentes szerint Meghan a Vogue címlapján mutatná meg először a kisbabáját.

meghan-hercegné-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Már az egész világ tűkön ülve várja, hogy a világra jöjjön Harry herceg és Meghan hercegné első közös gyermeke. Ahogy egyre inkább közeledik a nagy nap, annál több információ derül ki a pici érkezésével kapcsolatban. Április elején a Kensington-palota hivatalosan is bejelentette, hogy a hercegi pár privát eseményként kezeli a gyermekük érkezését, így a megszületésének hírét csak később jelentik be hivatalosan. Azóta már többen találgatni kezdtek, hogy lehet Meghan már megszült, hiszen a hivatalos Instagram-posztjukban bébi Sussex nevében is köszönetet mondtak, amellyel egyesek szerint elszólták magukat. Bármi is az igazság, az egyszer biztos, hogy idővel minden kiderül a születendő babáról, akit Meghan hercegné rendhagyó módon mutatna meg a világnak, állítja egy közeli ismerőse.

Meghan hercegné a Vogue címlapján szerepelne a bébivel

A királyi családhoz közel álló forrás azt nyilatkozta a Daily Express lapnak, hogy Meghan hercegné a Vogue címlapján szerepelne együtt a kicsivel. Bár ez a fajta megoldás a sztárok körében nagy népszerűségnek örvend, nemcsak külföldön, hanem hazánkban is rengeteg híresség valamelyik magazin címlapján mutatja meg legelőször kisgyermekének arcát, ám a brit királyi családban ez az attitűd egyáltalán nem jellemző.

meghan-és-erzsébet
Fotó: Samir Hussein/Getty Images, WPA Pool/Pool/Getty Images

Ez a rendhagyó ötlet Erzsébet királynőt egyáltalán nem nyűgözte le, a bennfentes szerint nagyon dühös Meghanra, ráadásul mindezt a királyi segédjeitől tudta meg állítólag.

- Meghan mindent megtesz annak érdekében, hogy a szülése ne a királyi család elvárásai alapján történjen. Sajnos ez egy óriási feszültséget kreált közte és a palota között. Már tárgyal a Vogue-gal azzal kapcsolatban, hogy egy exkluzív fotózást szervezzenek vele és a babával az otthonukban, akkor, amikor már ő is felkészült erre - magyarázta.

Már ennyit nőtt Lajos herceg

Katalin és Vilmos legkisebb gyermeke, Lajos herceg április 23-án ünnepelte első születésnapját. A kicsiről édesanyja készített elképesztően cuki felvételeket. Nézd meg, már milyen nagyfiú a kis trónörökös!

Friss fotókon a szülinapos Lajos herceg - Katalin készítette őket

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük