Eltorzultak Meg Ryan vonásai a sok botoxtól

Megdöbbentő fotóval

Meg Ryan egykori szépségének mára teljesen nyoma veszett, köszönhetően a túlzásba vitt plasztikáztatásnak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Meg Ryan igazán bájos színésznő volt egy-két évtizeddel ezelőtt, akinek szívhez szóló romantikus vígjátékait nők milliói könnyezték meg.


Habár Oscar-díjra sosem jelölték, nem kellett aggódnia. Filmjei pénzügyileg sikeresek voltak, a legnagyobb sztárokkal szerepelt együtt, neve pedig biztosan felmerült a producerekben, amikor egy-egy új szerelmi történet női főszereplőjét keresték.

Nem kell már Hollywoodnak

Az álomgyár farkastörvényei azonban az elmúlt évek során szinte szó szerint kivonták a forgalomból Meg Ryant, aki Sharon Stone vagy Demi Moore szomorú sorsára jutott. Hiába voltak mindannyian a kilencvenes évek legdögösebb sztárjai, hollywoodi viszonylatban mostanra öregnek számítanak, ezért helyüket a huszonéves bombázók vették át.

Mindeközben a 48 éves színésznő foggal-körömmel hajszolja a fiatalságot, és minden szépészeti beavatkozást bevállal azért, hogy eltüntesse az öregedés jeleit. A számos plasztikáztatás miatt azonban egyre szörnyebben néz ki.

Kár volt szétszabatnia magát

Pedig nincsenek az arcán ráncok, nem lóg a bőre, nem karikás a szeme - a sejthető ráncfelvarrások és botoxkezelések miatt mégis elképesztően természetellenesen fest. Bizarr mosolya és műanyagszerű babaarca rémisztő, fájdalmas látni, hogy egykori szépségének és bájának nyoma veszett.

Sztárok plasztika előtt és után

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezek után tehát nem olyan meglepő, hogy karrierje padlót fogott, az ezredforduló utáni filmjei szinte kivétel nélkül mind megbuktak. Házassága is mintegy tíz év után, 2000-ben ment tönkre, pedig Dennis Quaid még a kokainról is leszokott a kedvéért.
Ezt is szeretjük