Meg Ryan olyat villantott, amit igazán nem kellett volna

Nem néz tükörbe?

Az egykor bájos Meg Ryan egyre rosszabbul néz ki, ráadásul a dezodort is gyakran elfelejti használni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 49 éves Meg Ryan fényes karriert tudhat maga mögött, ám az utóbbi időben leginkább már-már rémisztőre plasztikázott arcával vagy kóros soványságával éri el, hogy írjanak róla az újságok.

A sztár minden lépését lesifotósok hada követi, amihez minden bizonnyal hozzá is szokott az elmúlt közel három évtized alatt, amióta rivaldafényben él.

Rajong a plasztikáért

És bár kétségkívül roppant fontos számára a külseje - hiszen átszabatta orrát, feltöltette ajkait és ráncait is kisimíttatta -, egy meglepő bakit mégis rendszeresen elkövet.

Törékeny alkatát nézve az ember nem gondolná, hogy különösebben hajlamos az izzadásra, ám az utcán készült lesifotón hatalmas folt szegélyezi hónalját hosszú ujjú felsőjén.

Persze, bárkivel előfordulhat hasonló, főleg, ha a kelleténél melegebben öltözik fel, ám a színésznőnél nem ez volt az egyetlen eset - többször is lekapták már ilyen kellemetlen helyzetben.

Egyik premierjére egy lenge, halványkék, ujjatlan ruhában érkezett, ám a dezodorjáról valószínűleg elfeledkezett, ugyanis a kínos folt megint ott éktelenkedett a hónalja körül.

Valaki szólhatott volna

Vajon ennyire izgult, netán valami hormonális zavar okozhatja nála a fokozott izzadást? Mindenesetre valaki igazán figyelmeztethetné.

Sztárok plasztika előtt és után

Nézegess képeket!

Elolvasom

Könnyen lehet, hogy Meg Ryan fittyet hány az effajta malőrökre, és sokkal inkább új pasijával, a rocker John Mellencamppel van elfoglalva, akivel egyes értesülések szerint a Ghost Brothers of Darkling County című musical próbáin melegedtek össze.

Bár a pár egyelőre csupán munkakapcsolatról beszél, nem ez lenne az első eset, hogy a szőkeség partnerével szűri össze a levet, elég csak volt férjére, Dennis Quaidre vagy Russel Crow-ra gondolni.

Ezt is szeretjük