Rajongóból lett világsztárfeleség: Matt Damon és szerelme így találtak egymásra
Matt Damon felesége csaposként dolgozott egy bárban megismerkedésük előtt.
Ha a sztárok párkeresési szokásairól van szó, általában két minta figyelhető meg. Vannak, akik kizárólag szakmán belül ismerkednek, ők azzal indokolják ezt a döntést, hogy azok, akik szintén a show-bizniszben dolgoznak, jobban meg tudják érteni a forgatásokkal vagy turnékkal járó életvitelt. A másik csoport képviselői nem szűkítik le a kört, őket semmi más nem irányítja ezen a téren, csak a szívük.
Sztárok, akik rajongójukkal házasodtak
Matt Damon az utóbbi tábort erősíti, bár korábbi hódításai közt olyan színésznők szerepeltek, mint Winona Ryder vagy Claire Danes, végül egy teljesen civil nő oldalán állapodott meg. Felesége, Luciana Barroso már azelőtt rajongott későbbi férjéért, hogy azzal személyesen is megismerkedett volna. Egy bárban dolgozott pultosként, amikor rajongásának tárgya egyszer csak betoppant az életébe.
- South Beach egyik bárjában dolgoztam, ő pedig éppen egy filmet forgatott a környéken. Egy szombat este az egész stábbal együtt betért hozzánk iszogatni - emlékezett vissza 2018-ban a Vogue Australia interjújában.
Természetesen az egész helyiség azonnal felbolydult a világsztár láttán, mindenki fotózkodni akart vele, és autogramot követeltek tőle. Ám a filmcsillag figyelmét kizárólag az italokat keverő Luciana keltette fel, akit azon nyomban meg is környékezett.
- Azt gondoltam, kicsit dolgozzon meg értem, úgyhogy arra kértem, álljon be mellém a pultba. Jól ment neki a mixerkedés, hiszen előtte épp ezt játszotta az egyik filmjében, nagyon vicces este volt.
Matt Damon 2003 óta él boldogan Luciana Barrosóval, aki három gyermekkel ajándékozta meg. Ám nem ő az egyetlen, aki nem Hollywood berkein belül lelte meg élete szerelmét. Képeken azok a sztárok, akik szintén egy rajongójukkal kötötték össze az életüket.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció