Így néz ki most a tuti pasivá lett Dennis, a komisz, Mason Gamble
A szöszi rosszcsontot alakító színész január 16-án ünnepelte 23. születésnapját.
A gyereksztárokra általában szomorú sors vár Hollywoodban, hiszen többnyire csak addig kellenek, amíg bájosan édesek, de amint tinédzserré serdülnek, nem találják a helyüket, és mire felnőnek, kiábrándulnak az egész világból, ami megrágta és kiköpte őket.
Számtalan példát tudnánk felsorolni ennek igazolására, elég csak a drogosként fiatalon meghalt Brad Renfrót említeni, aki anno Az ügyfél című thrillerrel lett híres.
Maculay Culkin, a Reszkessetek, betörők! sztárja pedig még harminc sincs, de már túl van a drogokon, egy váláson és számtalan kudarcon.
Szerencsére azért ellenpéldák is akadnak, mint az a fiú, aki ugyan már ötévesen forgatott, de mégis el tudta kerülni a züllést.
Ő Mason Gamble, aki leginkább Dennis, a komiszként híresült el, az 1993-ban forgatott vígjátéknak, no, és persze fergeteges partnerének, Walter Matthaunak köszönhetően.
A néző szeme előtt nőtt fel
Az 1986-os szöszi srác színész apától született, talán ezért is sikerült mindvégig józanul felnőnie. Már korán elhatározta, hogy a szülői hagyományt követve színésznek áll. Az érettségi után Oak Parkból Los Angeles-be költözött, és beiratkozott az egyetemre, hogy tovább mélyítse tudását.
Első filmjének ugyan a 1991-ben az Idétlen időkig-et említik, ám ebből végül kivágták a jeleneteit. Ám nem kellett sokat várnia a bemutatkozásra, két évvel későbbi ugyanis a Dennis, a komisszal mindenki megkedvelte a rosszcsont, szöszi kiskölyköt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció