Kemoterápia vár a mellrákkal küzdő Martina Navratilovára

Martina Navratilova szervezetében idejében fedezték fel a kórt, ezért minden esélye megvan a gyógyulásra.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Martina Navratilovánál mellrákot diagnosztizáltak, adta hírül a People. Az 53 éves teniszbajnok szervezetében februárban fedezték fel a korai stádiumban lévő betegséget, orvosai szerint pedig szinte kizárt, hogy ne gyógyulna meg rövidesen a kezelést követően.

- Elsírtam magam, amikor februárban megjött a vizsgálat eredménye, amely szerint egy csomót találtak a bal mellemben. Azonnal padlót fogtam, hiszen mindig nagyon figyeltem a testemre, ez azonban valami olyasmi, amibe egyáltalán nincsen beleszólásom - osztotta meg félelmetes emlékeit a nyilvánossággal a sportolónő.

Nagy szerencséje volt

A legendás teniszcsillagnak több szempontból is óriási szerencséje volt. Egyrészt azért, mert már négy éve volt annak, hogy ezt megelőzően mammográfiai vizsgálaton vett részt. Másrészt pedig azért, mert a rák csak a mellében lévő tejcsatornákat támadta meg, és nem terjedt szét a teljes mellszövetben.

- Ez a legjobb forgatókönyv, amit bárki is elképzelhet, akinél mellrákot diagnosztizálnak. A prognózis a rák eme fajtánál kitűnő, mindössze egyetlen százalék az esélye annak, hogy a betegség végül legyőzi a pácienst - nyilatkozta dr. Shelley Hwang, a San Fransiscó-i Egyetem sebésze.

Nem járt el évekig szűrésre

Navratilovát már meg is műtötték, a tervek szerint pedig májusban kezdődik el a hat héten át tartó kemoterápiás kezelés. A kilencszeres Wimbledon-bajnok a mai napig rendszeresen teniszezik és jéghokizik, illetve gyakran vesz részt triatlonokon is. A rendszeres szűrést felelőtlen módon mégis elmulasztotta.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Négy év telt el az előző vizsgálat óta. Nem törődtem vele. Mindenki elfoglalt, de nem keresek kifogásokat.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Hiába tartom formában magam, és táplálkozom egészségesen, megtörtént velem. Még egy év kihagyás, és óriási bajba kerültem volna - nyilatkozta a sportoló.
Ezt is szeretjük