Marisa Miller igazán sokat mutatott magából
A szőkeséget 2008 legszexisebb nőjének választották, nem véletlenül!
Marisa Miller neve talán már nem cseng teljesen ismeretlenül a hazai olvasók számára, hiszen a gyönyörű brazil szupermodellről már mi is többször írtunk.
Az elképesztő testtel megáldott szőkeség kevesebb mint egy hónap múlva ünnepli 30. születésnapját, és ez alkalomból egy különleges ajándékkal lepte meg rajongóit.
Az augusztusi GQ magazinban ugyanis a róla készült eddigi legvérforralóbb fotók látnak majd napvilágot.
Ékes bizonyítékául, hogy idén a Maxim miért őt választotta a világ legdögösebb nőjének, letaszítva ezzel a trónról Scarlett Johanssont, Jessica Bielt vagy Eva Longoriát.
A fedetlen kebleket és lehengerlő popsit látva feltehetően senki sem gondolja majd azt, hogy ez a szavazás bunda volt, habár Marisa győzelme minden szempontból meglepetésszerű volt.
Számos címlap, két férj és az első hely
Hiszen a dúskeblű szépség úgy szerezte meg a százas lista első helyét, hogy első alkalommal szerepelt a listán, amire a lap történetében eddig sosem volt példa!
A nyár legdögösebb fotói mellett egyszerűen lehetetlen szó nélkül elmenni, Marisa Miller ugyanis elképesztően szexi, az egyetlen baj a képekkel csupán az, hogy a modell még mindig nem vállalta be a teljes pucérkodást – ami pedig feltehetően sok férfi álma.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Marisa Miller kétszer házasodott, első férje Jim Miller vizimentő volt, akitől 2002-ben, két év után vált el, jelenlegi férje pedig Griffin Guess, hollywoodi producer, akivel 2006-ban kötötte össze életét.