Margot Robbie-nak már ekkora a babapocakja: első gyermekét várja a Barbie 34 éves sztárja
Margot Robbie első gyermekével várandós.
Óriási örömhír derült ki Margot Robbie-ról, a Barbie sztárja első gyermekét várja.
Margot Robbie terhes
A hírről a People magazin számolt be elsőnek, a lapnak több forrás is megerősítette a 34 éves sztár várandósságát. A lesifotósok már le is fotózták úgy, hogy már látszódott a babapocakja.
Férjével, Tom Ackerley-vel az olaszországi Comói-tónál lazítottak.
Bár a párost is felkereste külön a lap, egyikőjük sem nyilatkozott a témával kapcsolatban. 2013 óta ismerik egymást, a Francia szvit forgatásán ismerték meg egymást. 2016 decemberében keltek egybe Ausztráliában. Egy privát ceremónia volt az esküvő, sőt még az eljegyzésüket sem jelentették be.
Ackerley 2012 és 2016 között rendezői asszisztensként dolgozott, majd Robbie-val megalapította a LuckyChap Entertainment filmprodukciós céget, amelynek neve alatt olyan közös alkotásaik jelentek meg, mint például az Én, Tonya, az Ígéretes, fiatal nő, a Saltburn vagy a Barbie.
Robert Pattinson kislánya címlapra került: a picivel édesanyja, Suki Waterhouse pózolt együtt
Robert Pattinson gyereke a Vogue címlapjára került.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images