Csinos hölggyé érett A függetlenség napja gyereksztárja
Mae Whitman a kilencvenes években több romantikus filmben szerepelt, a kislányból azóta csinos fiatal hölgy lett.
Feltehetően sokan emlékeznek a kilencvenes évek egyik legsikeresebb filmjére, A függetlenség napjára. Az 1996-os, egyszerre látványos és humoros sci-fiben az akkor nyolcéves Mae Whitman alakította a Bill Pullman által megformált fiktív amerikai elnök, Withmore bájos kislányát, Patriciát.
Mae Whitmannek azonban nem ez a kasszasiker volt az első szerepe - filmes pályafutását hatévesen kezdte, amikor is 1994-ben eljátszotta Meg Ryan kislányát a Ha a férfi igazán szeret… című filmben.
Cuki kislányok szerepét osztották rá
Nem véletlen, hogy a rendezők elsősorban cuki kislányok megformálását bízták rá - az elkövetkező években szinte kizárólag ilyen típusú szerepekben láthattuk. Whitman volt egyebek mellett George Clooney Maggie nevű kislánya a Szép kis napban, illetve Sandra Bullock Bernice nevű gyermeke a Majd elválikban.
A filmeken túl egy-egy mellékszerepben is felbukkant különféle sorozatokban. Láthattuk például 1996-ban a Jóbarátok egy epizódjában, az ezredfordulót követően pedig feltűnt többek között a J.A.G. – Becsületbeli ügyek, a Helyszínelők, a Grace klinika és a Vészhelyzet egy-egy részében.
Igazi bombázóvá érett
Ahogy teltek az évek, úgy lett az egykor imádnivaló, huncut kislányból dögös fiatal hölgy, aki mindenkit meglepett január 10-én, amikor elegáns fekete ruhájában megjelent az NBC Universal's Press Tour Cocktail Partyn, a pasadenai Langham szállóban.
Habár Mae Whitmanből nem lett ízig-vérig szupersztár, ezt talán ő sem bánja, mivel a túl gyorsan jött hírnév bárkit kibillenthet az egyensúlyból.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció