Agyvérzést követően hunyt el az egykori szexikon Mae West

A szexszimbólumot a stroke a jobb felére lebénította, és tüdőgyulladást is kapott, ám orvosai hazaengedték.

Azt gondolnánk, hogy a szexualitás megjelenítése a filmekben valamikor nem is olyan régen kezdődhetett, pedig Mae West a bizonyíték arra, hogy az embereket - és nem csak a férfiakat - mindig is izgatta a testiség mind valósághűbb bemutatása.


Az 1893-as születésű amerikai világsztár revüszínésznőként kezdte, de a húszas években már íróként és előadóként is ismert volt. Merész, a testiség ábrázolásától sem visszariadó színdarabjai közfelháborodást keltettek. 1926-ban bemutatott beszédes című darabjéért, a Sexért obszcenitás vádjával bíróság elé is állították, majd tíz nap börtönre ítélték. A The Drag címűt pedig, mely a homoszexualitásról szólt, azon melegében letiltották a Broadway színpadáról.

Szupersztárrá az 1928-as Diamond Lil avatta - ebben a darabjában lett azzá a szőke, minden szavát nyílt kihívásként ejtő szexbombává, akinek az egész világ megismerte. A művet később a Paramount meg is filmesítette, a vásznon az akkor még ismertlen szívtipró, Cary Grant volt a partnere. Talán kevesen tudják, de a híres, és azóta számtalan filmben elhangzott mondat: „Az a pisztolya, vagy csak így örül nekem?” is tőle származik.

A harmincas-negyvenes években számos filmet forgatott - I'm No Angel, A kilencvenes évek szépe, My Little Chickadee -, de az 1943-as The Heat's On bukása után visszatért a színpadra, és 1970-ig nem játszott filmen.

Szókimondó és szexis

A Broadway-n azonban továbbra is imádták, különösen a férfiközönség bálványozta. Ennek egyértelmű jele, hogy a második világháborúban a mentőmellényeket Mae Westként kezdték emlegetni - az angol vest, azaz mellény szóra rímelve. A hetvenes években jelent meg újra filmen, de az 1978-as Szextett rendezője, Ken Hughes később elismerte, hogy az akkor már 85 éves színésznő gyakran képtelen volt fókuszálni , és egyre rosszabb látása megnehezítette a díszletben való közlekedését.

1980-ban aztán Westet baleset érte: elcsúszott otthonában, és úgy beverte a fejét, hogy elvesztette beszédkészségét. Miután beszállították egy Los Angeles-i kórházba, kiderült, hogy stroke-ja volt. Bár végig ott tartották, szeptember 18-án újabb stroke-ot kapott, ami lebénította a jobb oldalára, emellett tüdőgyulladás is kialakult nála. Novemberre javult ugyan valamelyest az állapota, de azért nem volt jól - ám orvosai hazaengedték. 1980. november 22-én hunyt el, 87 éves korában.

A sztárvilág szexszimbólumai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ami a magánéletét illeti, Mae West a kapcsolataival szintén kiverte a biztosítékot: Frank Wallace-hoz 1911-ben, 17 évesen ment hozzá, de egyes önéletrajzi írók szerint 1914-ben szintén oltár elé állt Guido Deiróval. Állítólag az utóbbitől  babát is várt, de nem akarván akkor még gyereket, abortuszra jelentkezett. A beavatkozás során azonban komplikáció lépett fel, melynek következtében többé nem eshetett teherbe.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Rengeteg szeretője mellett az ötvenes években ismerkedett meg a korábbi Mr. Californiával, Chester Rybinskivel - később Paul Novakra változtatta nevét -, aki izomemberként dolgozott egyik show-jában. Bár a férfi harminc évvel volt fiatalabb nála, viszonyt kezdtek, ami egészen a sztár haláláig tartott.

- Azt hiszem, azért születtem a világra, hogy gondoskodhassam Mae Westről - nyilatkozta Novak a színésznő egyik életrajzírójának.

Cikkünk a Gabo kiadó gondozásában megjelent 501 filmsztár című kötet aktuális fejezetének felhasználásával készült.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük