18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Madonna: Féreg egy nagy nulla az ágyban!

Szókimondó vallomás

Kiderült, hogy Dennis Rodman, azaz Féreg egyáltalán nem az a lepedőszaggató fajta.

Madonna nagyon jól tudta, hogy a világhír akár kelepcébe is csalhatja, és azt sem feledte, hogy követett már el bizonyos hibákat partnerei kiválasztásában. Mindazonáltal nőből volt, normális szükségletekkel és vágyakkal. Bár nem szándékozott elkötelezni magát egy komoly kapcsolatban a nem hozzá való férfival, mégis, csakúgy, mint más, meghittségre vágyott.


Annak idején minden ismerőse számára nyilvánvaló volt a tény, hogy közeli kapcsolatba került az érzéki kosárlabda-játékos sztárral, Dennis Rodmannel. Ám Dennis végül elárulta Madonnát, a kapcsolatukat egy memoárban, amely a Bad as I Wanna be [Magyarországon a Saxum Kiadó adta ki, Légy vad! címmel – a szerk.] címet viselte.

A popsztár 1994-ben – az Evita forgatása előtt – kezdett randevúzni Dennis Rodmannel, a Féregnek becézett különc kosárlabdás sztárral, aki két évvel volt fiatalabb nála. A pasi sablonosnak egyáltalán nem mondható megjelenésével – szőkített haj, tetoválás, különböző piercingek – és feltűnő viselkedésével valósággal vonzotta magához az olyan hírességeket, mint amilyen Madonna is volt.

Pikáns faxüzenetek

A játszma akkor kezdődött közöttük, amikor Madonna először találkozott Dennis-szel, és elkérte a telefonszámát, Rodman azonban a faxszámát adta meg.
- Ki akarsz cseszni velem? – faxolta Madonna másnap. – Az átkozott masinád számát adtad meg. Mi a franc bajod van?

Ezután a pikáns üzenetváltások sora szinte szokássá vált náluk. - Én hat gyereket akarok – írta Madonnának Rodman -, mit szólsz? Madonna azt válaszolta, a hat gyerek jó ötlet, de azonnal hozzá kell kezdeni a gyártásukhoz. - Azt hiszed, viccelek, de majd meglátod, hogy nem. Közölte vele, hogy akkor is érdeklődne a férfi iránt, ha nem lenne olyan sikeres, és csak egy autókereskedésben dolgozna eladóként.

- Feküdj le, csukd be a szemed, és gondolj arra, hogy szeretkezünk, majd egy ponton belém hatolsz – írta kéjesen az énekesnő.

Jó kis móka

Talán, mert pontosan tudta, milyen is híresnek lenni, Dennis Rodmant nem nyűgözte le sem Madonna népszerűsége, sem pedig a pénze, amiből persze egyenesen következett, hogy az énekesnő csak még jobban érdeklődött iránta.

Dennis 1995-ben bizalmasan közölte a barátaival, hogy Madonnával jó móka együtt lenni. Eközben az énekesnő arról áradozott bizalmasainak, hogy odavan Dennisért, bár nehéz elképzelni, hogy ezt bármelyikük is elhitte – beleértve őt magát is.

Valószínűleg arról volt szó, hogy a kettőjük között kialakult szexuális vonzerő kábította el. Amikor például nem érte el telefonon, és találkozni sem tudott vele, pajzán faxokat küldözgetett neki olyan üzenetekkel, mint Jó reggelt, hosszú lábú apuci! Ez a kéjes szórakozás alig pár hónapig tartott, és nem jelentett többet egyikük számára sem, mint néhány együttlétet a hálószobában.

Madonna akkor józanodott ki, amikor rájött, hogy pasija nem átall pletykálkodni a viszonyukról.  Később, amikor néhány faxát meglátta nyomtatásban, a Globe című újságban, rá kellett jönnie, hogy érzékei bizony csúnyán megcsalták. Rodman nyilatkozata a Playboy-nak, miszerint azért szakított Madonnával, mert az gyereket szeretett volna tőle, pedig csak még jobban feldühítette.

Szex és hazugságok

Valamivel több mint egy évvel a kapcsolatuk után írta meg Rodman a már említett könyvét. Ebben részletesen beszámolt előjátékaikról, és az úgynevezett párna-párbeszédeiket is szó szerint közölte. - Madonna nem volt lepedőakrobata, de döglött hal sem.

Amikor az életrajzi kötetet kiadták, Madonna azonnal elrohant a boltba, és vett magának egy példányt. Bizonyos források szerint, amikor elolvasta a róla szóló fejezetet, olyan dühös lett, hogy rögtön tűzbe vágta az irományt.

- Egy bizonyos gusztustalan kosárlabda-játékos, akivel sajnos elkövettem azt a hibát, hogy randevúztam vele, úgy döntött, hogy kiadja az életrajzát, és ebben egy egész fejezetet szentelt a szexuális életünknek – nyilatkozta Madonna később felháborodottan. – Az ott közölt párbeszéd azonban csak a fantázia műve, amelyet még egy pornóíró sem engedett volna meg magának. Olyan idiótán hangzik, hogy biztos voltam benne, senki sem veszi komolyan, de aztán az újságokban viszontláttam a főcímeket, és egyre jobban elöntött a düh.

Madonna rajongói meg voltak lepődve a sztár diszkrétségén. A közelállók azonban jól tudták, hogy a Féreggel való tényleges kapcsolata valójában unalmas volt, és vajmi kevéssé hasonlított a könyvben leírtakhoz. Madonna és Rodman, az énekesnő közeli barátai szerint, legfeljebb két szexuális aktust tudhatott maga mögött – szemben a kosaras által említett ötvennel vagy százzal.

Pocsék macsó

Madonna, rossz tapasztalataiból kiindulva, már régebben tett egy fogadalmat, hogy olyan férfival többé nem létesít szerelmi kapcsolatot, aki önző, és nem törődik a nő vágyaival és kielégülésével. Mégis, Dennis pont ilyen volt – állította a popdíva egyik régi barátja.

Ugyanennek a személynek mesélte el az énekesnő azt is, hogyan történt pontosan az a bizonyos első szeretkezés a hírhedt macsóval. Egy olyan este történt, amikor egy féktelen bulizás után, mindketten jól lerészegedve belezuhantak az ágyba.

- Szerencsétlen fiú nem is tudott izgalomba jönni. Dennis persze az alkoholt hibáztatta azon az éjszakán. A következő éjjel pedig újra próbálkozott. Ekkor végre felizgult, de csakis azon ügyködött, hogy minél előbb elmenjen, Madonna kielégülése cseppet sem érdekelte. Az egész együttlét nem is tartott tovább tizenöt percnél. És ezután nem is került sor közöttük testi kapcsolatra.

Bár Madonna megosztotta azon véleményét a sajtóval, miszerint a könyv tele van hazugságokkal, nem állt szándékában megtépázni Rodman hírnevét. Így aztán ezidáig nem mesélte el, a tetkós kosárbajnok milyen ügyetlen is volt a hálószobában. Persze alááshatta volna Féreg férfiasságát, és megtépázhatta volna macsó imázsát, ha úgy dönt, mindent őszintén elmond kettejük kapcsolatáról, kihangsúlyozva Rodman pocsék szexuális teljesítményét. De az az igazság, egyszerűen csak sajnálta a fickót.

A két sztárnak egyébként, nem sokkal a megjelenés után, telefonon sikerült beszélni az ominózus könyvről. Rodman volt olyan ügyes, hogy el tudta érni Madonnát Londonban, és megragadta az alkalmat, hogy bocsánatot kérjen minden félreértésért. Mire a popsztár csak ennyit válaszolt hűvösen: - Dennis, te meg én tudjuk, milyen volt nekünk az ágyban, és semmi olyan nem történt, amiről érdemes lett volna könyvet írni.

A cikk részletet közöl a Partvonal Könyvkiadó gondozásában megjelent, J. Randy Taraborrelli: Madonna hiteles története című könyvének Elárulva című fejezetéből.

Több mint tíz év eredménye ez a hiteles életrajz, amely nem korábban megjelent írásokból, kritikákból és riportokból áll össze, hanem a családtagokkal, barátokkal, munkatársakkal és magával a sztárral folytatott hosszú és alapos interjúkból. A magánélet legérdekesebb mozzanataiban bővelkedő, fotókkal illusztrált, nem mindennapi karriertörténetben az olvasó egy egészen új Madonnát fedezhet fel.

Kiadja a Partvonal Könyvkiadó.
Ára 2990 forint.
A könyvet itt rendelheted meg!

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük