A kínos pillanat: Madonna hatalmasat esett a színpadon a tegnap esti gálán

Madonna köpenye nem oldódott el, ebből lett a baj.

Szerda este zajlott a londoni O2 stadionban a BRIT Awards zenei díjkiosztó gála, melyen egyebek közt Madonna is fellépett.

Az énekesnő produkciója volt a gála záróakkordja, a jelenlévők azonban hátborzongató pillanatoknak lehettek szemtanúi az élő előadás alatt.

Az 56 éves sztár éppen a Living For Love című dalát adta elő egy lépcsőn állva egy olyan ruhában, amihez hosszú köpeny-rész is tartozott.

Ám amikor a köpeny kötőjének elméletileg el kellett volna oldódnia, ahogy a táncosok húzni kezdték, ez nem történt meg, így Madonna elvesztette egyensúlyát és hátrafelé leesett a lépcsőn.

Bár az énekesnő arcán jól látszik a pánik az esés pillanatában, de szerencsére nem esett komolyabb baja.

Pár másodpercig kimaradt ugyan az ének, ám aztán levette a veszélyes ruhadarabot és befejezte az előadását, a nézők ovációjának közepette.

A fellépés után a Facebook-oldalán üzent a rajongóinak, hogy ne aggódjanak érte.

- A csodálatos köpenyem túl szorosan volt megkötve! De semmi sem állíthat meg és a szeretet tényleg felemelt. Köszönöm a jókívánságokat, rendben, jól vagyok! - írta.

A kínos pillanatok Madonna eséséről

Sztárok az Oscart követő partin

Hétvégén zajlott le az Oscar, nézd meg, ki mit viselt az afterpartin!

Még a fotósok is zavarba jöttek! Átlátszó csipkeruhában jelent meg az esti bulin Malin Akerman

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük