Szemérmetlenül tárta szét combjait Madonna

Bár Madonna egy órát késett koncertjéről, azért az ötvenéves popkirálynőnek sikerült a szokásos botrányos formáját hoznia.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hatalmas felháborodást váltott ki rajongói körében Madonna – és éppen Londonban! A brit főváros ugyanis jó ideig otthonául szolgált a popkirálynőnek, aki volt férjével, Guy Richie-vel és gyermekeivel élt ott. Bár válása után áttette székhelyét a tengerentúlra, nemrég visszatért, hogy a Sticky and Sweet turné keretében fellépjen az O2 Arenában.

Nem takargatta alsóneműjét

Igen ám, de valamilyen okból sikerült bő egy órát késnie saját koncertjéről, amit a nézők érthető módon nem fogadtak kitörő lelkesedéssel, sőt dühös huhogással adtak hangot nemtetszésüknek. Ráadásul állítólag a sztár a stadion légkondicionálóját is kikapcsoltatta, így hamar felforrósodott a levegő a helyszínen.

Imádja hangsúlyozni nőiségét

A feszültséget csak fokozta, hogy a díva pontatlanságával rajongói hazajutását is megnehezítette. Az utolsó metrókat csak a szerencséseknek sikerült elérniük – már azokon a vonalakon, ahol egyáltalán közlekedtek a szerelvények, mivel némelyiken jelenleg felújítási munkálatok folynak.

Volt hát mit jóvátennie Madonnának, ő pedig igyekezett is kielégíteni hívei minden igényét, persze a maga módján. Az ott készült képek tanúsága szerint ugyanis még a szokásosnál is szemérmetlenebb show-t adott elő.

Már a fellépőruhái is meglehetősen szexire sikeredtek. Amikor pedig éppen nem látszott ki a bugyija, egy szoknyalibbentéssel tett róla, hogy a jelenlévők mégiscsak részesülhessenek ebben a látványban.

No, de másképpen is próbálta emlékezetesebbé tenni koncertjét. Az előadás során több alkalommal is szólt pályatársáról, a tragikusan korán elhunyt Michael Jacksonról, akivel egyébként 13 nap eltéréssel jöttek világra 1958 augusztusában.

Ennyit változott a szexideál az évszázadok alatt

Nézegess képeket!

Elolvasom

– Nagyon szomorú vagyok Michael Jackson halála miatt. Nem is tudom, van-e olyan popzenész, akit ne inspirált volna a művészete. Felfoghatatlan, hogy mire volt képes már egészen kisgyerekként is.

Az, hogy vele dolgozhattam és barátok lehettünk, rendkívüli élményt jelent számomra – vallotta.

Ezt is szeretjük