Gyász! Váratlanul elhunyt a betegeskedő Bernie Mac

Mély megdöbbenéssel és tisztelettel nyilatkoztak volt kollégái a közkedvelt hírességről.

Többek között George Clooney és Brad Pitt is részvétét fejezte ki, miután tudomásukra jutott, hogy Ocean’s-trilógiabéli kollégájuk, Bernie Mac váratlanul elhalálozott.

Feleségével, az ifjú Rhondával

Az ötven éves színészt még augusztus elsején szállították a chicagói Northwestern Memorial Kórházba tüdőgyulladással.

De akkor a képviselője azt nyilatkozta, különösebb aggodalomra nincs ok – később azonban kiderült, kezdettől fogva az intenzíven feküdt, és gépre kellett kapcsolni.

A tüdeje vitte el

Mac, polgári nevén Bernard Jeffrey McCullough nem először küzdött tüdőbetegséggel: 1983 óta szarkoidózisban szenvedett, mivel légzőszervében kicsiny, mikroszkópikus sejtcsomók, úgynevezett granulómák szaporodtak fel, ám orvosai 2005-ben azt állították, gyógyulásnak indult.

A hivatalos álláspont szerint a mostani tüdőgyulladás a korábbi betegségétől függetlenül alakult ki, és a színész végül ennek szövődményeibe halt bele szombat reggel.

Egyesek azonban úgy vélik, az új gyógyszer, melyet a szarkoidózisra kapott, teljesen leépítette az immunrendszerét, így nem csoda, ha a tüdőgyulladás kialakulását elősegítő kórokozók táptalajra találtak benne. A komikus alakításairól híres színész, aki nélkül, Clooney szerint, „a világ kevésbé lesz vicces”, többek között felbukkant Danny Ocean hírhedt bandájában.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Emellett szerepelt a Tapló télapóban Billy Bob Thornton oldalán, illetve a Charlie angyalai: Teljes gázzal-ban ő alakította Bosley-t. Ezeken kívül hatalmas népszerűségre tett szert saját tévésműsorával, a 2001-2006-ig futó Bernie Mac Show-val, melyben félig-meddig önmagát játszotta.

Kollégáin kívül felesége, a 31 éves Rhonda McCulloch, továbbá lánya, a 27 éves Je'Niece és unokája, Jasmine siratják.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük