
Rob Lowe tagadja, hogy lefeküdt volna a bébiszitterrel
Úgy tűnik, Rob Lowe eddig nem hozott túl jó döntéseket – és most nem a filmjeiről beszélünk.

Ha az ember hollywoodi sztár, ráadásul elfoglalt színész, mint amilyen Rob Lowe – jelenleg a Viasat csatornán fut Testvérek című sorozata, melyet még mindig forgatnak -, bizony nem sok ideje jut a saját háztartására.
Kézenfekvő tehát, hogy alkalmazottakat vesz fel ezen feladatok elvégzésére. Hogy aztán később megbánja-e választását, azt előre sejteni sem lehet.
Úgy tűnik, Rob Lowe rendesen beválasztott e téren, hiszen több háztartási alkalmazottjával meggyűlt a baja az egykori Dr. Vegas megformálójának. Egymás után derül ki ugyanis róluk, hogy alkalmatlannak bizonyultak a Lowe-házban.
Rebellis alkalmazottak, hisztis alkalmazók
Jessica Gibson egyike volt azoknak, akik ott dolgoztak - összesen mintegy hét évig volt alkalmazásban bébiszitterként a házaspárnál, mikor az ügy kipattant. A hölgy ugyanis nemrég azt kezdte terjeszteni, intim viszonyba került a ház urával, sőt, arra is kérte, váljon el a feleségétől. Amikor a pletyka Rob Lowe tudomására jutott, éktelen haragra gerjedt. Az esetet az ő szemszögéből le is írta blogjában, és azt is hozzátette – a zsaroló nevét nem említve -, hogy Gibson ráadásul 1,5 millió dollárt követelt tőle a hallgatásért, ellenkező esetben kiteregeti a család szennyesét.
Első felindulásukban Lowe-ék hétfőn fel is jelentették a hölgyet a bíróságon, de később a színész ügyvéde azt közölte a sajtóval, Rob Lowe visszavonta feljelentését, arra hivatkozván, hogy inkább maguk között rendezik el a dolgokat. Természetesen így a rendőrség sem kezdeményezhet nyomozást, hiszen még a tények sem tisztázottak arra vonatkozólag, hogy pontosan mi is történt.
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
Az eset egyébként kísértetiesen emlékeztet a tavalyi történésekre, amikor is Lowe-ék szintén feljelentették a bébiszittert, aki akkor Laura Boyce volt, és szinte szó szerint ugyanezeket a vádpontokat sorolták fel ellene; de a pár házsártosságának nemrég a szakácsuk is áldozatul esett.