Nem érte meg 70. születésnapját Louis de Funès
Louis de Funès filmjein az egész világ kacagott, de a francia színészért még halála után is rengetegen rajonganak.
Ha a 20. század legismertebb komikusait kellene felsorolnia az embernek, egy francia művész neve biztosan a listán lenne: ő nem más, mint Louis de Funès. Bár a gumiarcú híresség több mint negyed évszázada halott, kacagtató filmjei – Horgász a pácban, Fantomas, A St. Tropez-i csendőr - örökre őrzik zseniális karakterformáló képességét.
Szinte hihetetlen, hogy az 1914-es születésű Louis de Funès színészi karrierje nehézkesen indult - eleinte nem nagyon tudott elhelyezkedni, így kényszerből bárzongoristaként kereste a kenyerét. Ennek persze később filmjeiben is hasznát vette, ráadásul második feleségét, Jeanne Augustine Barthélémyt is így ismerte meg.
Zongoristából világsztár
Végül mégiscsak sikerült kisebb szerepekkel felhívnia magára a színházlátogató közönség figyelmét, és az ötvenes években már egyre-másra kapta a mozis lehetőségeket. Az 1958-as Horgász a pácban-tól kezdve aztán sikert sikerre halmozott: a közönség imádta a csendőrös vígjátékokban, a Fantomasban pedig még Jean Marais-t, a sztárfőszereplőt is túlragyogta.
De imádott színházát sem hagyta el: a hetvenes évek elején Claude Magnier Oscar című komédiájában brillírozott, majd a Jákob rabbi kalandjainak leforgatása után visszatért a világot jelentő deszkákra. Talán a nagy hajtás volt az oka, mindenesetre 1975 márciusában szívinfarktust kapott.
Bár felesége szigorú ellenőrzésének köszönhetően felépült, orvosai megtiltották, hogy folytassa mesterségét.
Színpadra soha többé nem léphetett, de a filmezést nem tudta abbahagyni - igaz, az 1976-os Szárnyát vagy combját? című vígjátékot is csak úgy engedték neki leforgatni, hogy állandóan a közelében volt egy orvos.
Betegen is elemében
- Hatvanöt felett, gyermekeim, már ferde szemmel nézik az embert, és igyekeznek kivonni őt a forgalomból. Magam előtt látom a jelenetet, hogy a rendőr megállít egy ilyen korú férfit: „Kérem a papírjait! Hány éves? – Harminchat. – Akkor jó…” A férfi pedig szökdécselve folytatja útját, mint egy gyerek, amíg el nem tűnik a rendőr szeme elől – zsörtölődött fiainak.
Innentől fogva már csak néhány filmet készített: 1980-ban megvalósította régi álmát, és leforgatta Molière A fösvény című darabját, 1982-ben pedig A csendőr és a csendőrlányokkal búcsúzott rajongóitól. Bár jelentősen lassított a tempón, 1983. január 27-én, 68 éves korában mégis újabb szívrohamot kapott, amit már nem tudott legyőzni szervezete. Három fiút hagyott maga után, köztük Olivier szintén színészként dolgozik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
„Sokszor kérdezem magamban, hogy mi a magyarázata Louis de Funès hihetetlenül nagy és állandó sikerének. Részben feltétlenül az, hogy a nézőket mindig meg tudta nevettetni. Másrészt viszont az is, hogy a közönség mindig megérezte nála, még ha nem is volt tudatában, azoknak az ősi géneknek a hatását, amelyek ott lapulnak az emberek legmélyebb bugyraiban. Azokat a természetes reakciókat mutatta fel, amelyeket a nevetés vagy a divat fojt el, illetve ítél kárhozatra. Apám nem hallgatott etológiát nagyhírű egyetemeken, majmot pedig csak a cirkuszban vagy az állatkertben látott.
Az ember azonban mindig a látósugarában maradt. A nap minden egyes szakában, bárhol járt is, noteszlapokra jegyezte fel azoknak az embereknek a viselkedését, mozdulatait és allűrjeit, akiket látott. Ő nem kockáztatta életét, mint Jane Goodall a csimpánzok között, de neki is álcáznia kellett önmagát, szinte átlátszóvá kellett válnia, hogy a környezete szabad folyást engedjen igazi természetének. Márpedig nem könnyű az ilyen feladat, ha az ember sztár!”
Louis de Funès, aki milliókat nevettetett meg a moziban, filmjei pedig nézettségi rekordokat döntögettek, nem fiatalon vált közismertté. Attól kezdve viszont gyakorlatilag eltűnt a külvilág elől, és jóformán sosem nyilatkozott. Elzárkózása számos találgatásra adott okot, és legendák születtek róla. Ezt az életrajzot két fia írta édesanyjuk közreműködésével, és nem csupán a színész pályafutását rajzolják meg benne, hanem egy nagy nevettető életútját is, a születéstől az örökkévalóságig.
Kiadja a Kelly kiadó.
Ára 2980 Ft.
A könyvet megrendelheted itt.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.