Állig felpolcolta melleit a 43 éves Liz Hurley
A híres színésznő, Liz Hurley a képek tanúsága szerint jócskán túlzásba vitte legutóbb dekoltázsának hangsúlyozását.
Liz Hurley kétségtelenül szép kis summára tett és tesz szert azáltal, hogy mindenféle csábos öltözékbe bujtatott bájait tárja a nagyközönség elé.
A 43 éves sztár, aki nem mellékesen egy gyermek édesanyja, nemcsak a kifutón és filmekben mutatta meg elsőrangú vonalait, hanem saját maga tervezete fürdőruha-kollekciójában is.
Bár a szebbnél szebb bikiniket és úszódresszeket a tavasz folyamán a saját testén reklámozta, akkoriban megfogadta, hogy soha többé nem áll ilyesfajta lenge öltözékben a kamerák elé.
- Nem tudok annál rosszabbat elképzelni, mint hogy bikinit kelljen viselnem egy fotózás kedvéért – és a jövő hónapban mégis ezt teszem, ráadásul kétszer – panaszkodott félig-meddig tréfásan még áprilisban.
Mindent a szépségért
Nos, azóta valóban nem láthattuk strandöltözékben, de azért nehogy azt higgyük, hogy teljesen felhagyott a magamutogatással az egykori modell.
Amikor ugyanis legutóbb megjelent egy hivatalos rendezvényen a londoni Towerben, minden szem rá fókuszált. Ami persze nem csoda, hiszen a színésznő olyannyira felpolcolta kebleit fuksziaszínű ruhájában, hogy az már szinte fájt.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455361_fb53edddbca0eb74580323c65674bc98_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció