Érezte, hogy baj van! Ritka rákot diagnosztizáltak a 39 éves színésznőnél

Lisa Ray évekig küzdött a daganatos megbetegedéssel, végül az őssejt-transzplantáció mentette meg.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kanadai születésű színésznő, Lisa Ray három évvel ezelőtt, júniusban szembesült a diagnózissal, miszerint myeloma multiplexben, vagyis plazmasejtbetegségben szenved.

A ritka kór egyfajta daganatos megbetegedés, melynek során a plazmasejtek a vérképzés gátlása mellett belülről roncsolják a csontokat.

Tudta, hogy valami nincs rendben

A bengáli-lengyel származású 39 éves sztár saját elmondása szerint nem kapott sokkot a hírtől, hiszen a szíve legmélyén már régóta rosszat sejtett.

Érezte, hogy állandó levertsége és fájdalmai mögött valami súlyos kór lappang. A gyógyíthatatlannak tartott és ritka betegség kezelését azonnal megkezdték Ray orvosai, a fiatal színésznő kemoterápián vett részt, és gyógyszereket szedett.

Az állapota azonban csak tavaly tavasszal kezdett rohamosan javulni, az elvégzett őssejt-transzplantáció után.

A People magazin által az 50 legszebb ember közé beválasztott szépség ma már újra teljes életet él. Felgyógyulása valóságos csoda, hiszen alig 50% esélye volt a túlélésre.

Gyógyultnak érzi magát

A Reutersnek adott interjújában Lisa Ray kendőzetlenül mesélt betegségéről és felgyógyulásáról.

- Teljesen kisiklott az életem, de most újra visszaszereztem az irányítást fölötte. Úgy érzem, újjászülettem. A transzplantáció valóban olyan érzés, mintha minden sejtem megújult volna - foglalta össze érzéseit a színésznő.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

A halálos kórt leküzdő kanadai sztár - aki egyébként a neves olasz divatfotós, Paolo Zambaldi kedvese - készen áll a munkára, ahogy a világ felfedezésére is, elsősorban indiai gyökereit szeretné jobban megismerni.

A bájos színésznő karrierje egyébként felszállóágban volt, amikor megbetegedett, egy egész sor bollywoodi filmet forgatott.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Emellett amerikai és kanadai vígjátékokban és tévésorozatokban is szerepelt, láthattuk például a Psych - Dilis detektívek és a nálunk is vetített Murdoch nyomozó rejtélyei című kanadai krimiszériában is.

Ezt is szeretjük