Ennél rövidebb ruhát nem is húzhatott volna Lindsay Lohan

Lindsay Lohan mint már oly sokszor, a cannes-i partira is elfelejtett felöltözni, ruhája nem sokat takart.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 24 éves Lindsay Lohan tehetség helyett általában botrányos viselkedésével és villantásaival igyekszik elérni, hogy a figyelem közéépontjába kerüljön.

Hol intim testrészeit mutogatja, hol pedig részeges fotóival kerül az újságok címlapjára.

A Cannes-i Filmfesztivál VIP-partiján sem hazudtolta meg önmagát, amikor a hátsóját épp hogy eltakaró fehér ruhában pózolt a fotósoknak.

Szakadt aljú ruhában virított

Úgy tűnik, a celebmaca nem veszi igénybe stylist segítségét, bár magától is tudhatná, hogy egy partira nem illik beszegetlen, rojtos aljú, már-már szakadtnak tűnő ruhában megjelenni.

Talán túl hosszúnak találta kisestélyiét, ezért indulás előtt fogta az ollót, és gyorsan lenyisszantott belőle, nehogy túl kevés látszódjon combjaiból?

Mindenesetre a celebbuli résztvevői sebes térdét is megcsodálhatták, bár ez Lindsay-t láthatóan egy cseppet sem zavarta.

Dekoltázs helyett mini

A fiatal sztár korábban főleg merész dekoltázsával borzolta a kedélyeket.

Haszontalan celebmacák

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mostanában kebleit illetően visszafogottabb, valamiért inkább extra rövid szoknyáival kelt feltűnést.

Lindsay Lohant egyébként legutóbb kivételesen nem egy tinivígjátékban, hanem a Robert Rodriguez rendezte Machete című akciófilmben láthattuk.

Ezt is szeretjük