Torz csúfsággá szabták az egykor bájos Leslie Asht

Leslie Ash valószínűleg azóta százszor megbánta, hogy annak idején, az öregségtől való félelmében, kés alá feküdt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nyilvánvalóan nincs olyan ember, aki ne tartana valamilyen módon az öregedéstől. Persze ez nem azt jelenti, hogy az első szarkalábak felbukkanásakor mindenki rögtön a Sárga oldalakat lapozgatja, hogy begyűjtse néhány plasztikai sebész telefonszámát. Leslie Ash azonban úgy gondolta, egyszerűen muszáj tennie valamit, ha negyvenes színésznőként is szeretne érvényesülni a szakmában.

Teljesen megváltozott az arca a Men Behaving Badly után

Az elhatározást 2002-ben tett követte - de a következményekkel egyáltalán nem számolt, csakis a végeredmény járt a fejében. Ám arra valószínűleg nem számított, hogy élete legrosszabb döntését hozza meg hiúságból. Ugyanis a szilikon, amivel ajkait feltöltötték, allergiás reakciót váltott ki szervezetéből, ezért teljesen eldeformálódtak bájos vonásai.

Sokan kritizálták

Emiatt pedig nem csak az önbecsülése dőlt romba, de színészi karrierje is, hiszen nem nagyon akaródzott senkinek vele dolgozni. Pedig előtte népszerű sztárnak számított a Men Behaving Badly vígjátéki széria kapcsán, és a műtétet is akkor hajtották végre, mikor még a Mersey Beatben szerepelt. Ám később a folytonos kritikákba belefáradva kilépett a rendőrsorozatból.

Azóta nem is szerepelt televízióban - egészen mostanáig. A BBC jóvoltából bekerült ugyanis a Holby City kórházsorozat stábjába, ahol Vanessa Lytton vezérigazgató bőrébe bújik.

- Nagyon izgulok, mert nem tudom, az emberek miként fognak reagálni. Biztosan azt mondogatják majd, hogy nem festek túl jól és öreg is vagyok - mesélte a Loose Women csevegőshow-ban a minap.

Egymás után érik a bajok

Egyébként úgy tűnik, a 49 éves sztárnak nincs nagy szerencséje az egészségügyi intézményekkel. 2004-ben két törött borda miatt ápolták a Chelsea and Westminster Hospital falai között. Bár csak néhány napot töltött kórházban, később lábfájásra panaszkodott, ezért újra felvették. Kiderült, sztafilokokkusszal fertőződött, és félő volt, hogy akár el is veszítheti a lábát.

Sztárok plasztika előtt és után

Nézegess képeket!

Elolvasom
Végül húsz hónappal ezelőtt rekordösszegű, ötmillió fontos - mintegy másfél milliárd forint - kártérítést fizetett neki a társadalombiztosító, mivel Ash elmondása szerint állandó fájdalmakkal küzd, ráadásul karrierjét is félbetörte az eset.Mindezek ellenére továbbra is bízik az orvosokban, és akár újabb plasztikai beavatkozásra is vállalkozna. De, mint állítja, most már sokkal jobban utánanézne, kire is bízza a testét.
Ezt is szeretjük