Minden idők 14 legszexibb magyar férfiszínésze
Bomlottak-bomlanak utánuk a nők, ezt azonban nem csak előnyös megjelenésüknek, hanem tehetségüknek is köszönhetik.
Az alábbi színészek a magyar színjátszás meghatározó alakjai, további közös vonásuk pedig az, hogy mindannyian jelentős népszerűségre tettek szert a nők körében. Ám tehetségükért, magával ragadó egyéniségükért és elkötelezettségükért is legalább annyira szeretjük őket, mint vonzó külsejükért.
Andorai Péter
Képzőművésznek készült, de miután bekerült egy amatőr színjátszó csoportba, megváltoztatta elhatározását. Érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, ahová a hatodik próbálkozásra sikerült bekerülnie, diplomáját pedig 1976-ban vehette át. Pályafutása során az ország számos neves színházában megfordult.
Sokoldalúságát bizonyítja, hogy tucatnyi drámai szerep eljátszása mellett vendégként szerepelt a Rock Színházban is. Több mint húsz játékfilm és közel félszáz tévéprodukció kötődik a nevéhez: Mephisto, Redl ezredes, Eldorádó, A legényanya, Roncsfilm, A napfény íze, Simon mágus - hogy csak a legemlékezetesebbeket említsük. Főszerepet játszott Szabó István Bizalom című, Oscar-díjra jelölt filmjében is.
A 61 éves művész munkásságát Jászai Mari- és Kossuth-díjjal is elismerték, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. Elvált, felesége Ábrahám Edit színésznő volt, akitől 1983-ban egy fia született, Péter.
Benkő Péter
1969-ben kapta meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezt követően a József Attila Színházhoz, később a Thália Színházhoz szerződött, majd többévi szabadúszás után a Soproni Petőfi Színház tagja lett. Vendégművészként a Turay Ida Színházban is rendszeresen fellép.
Olyan közönségsikerekben játszott, mint A koppányi aga testamentuma, az Egri csillagok, a Csínom Palkó vagy az Egy csók és más semmi.
De láthattuk a Pogány Madonnában, a Különös házasságban vagy a Kisváros című sorozatban is. A 62 éves színész munkásságát egyebek között Jászai Mari-díjjal és Turay Ida-vándordíjjal ismerték el.
Első felesége, a légiutas-kísérőként dolgozó Benkőné Varga Katalin 1975-ben, 27 éves korában vesztette életét egy repülőgép-szerencsétlenségben.
Későbbi élettársát, Magyar Ildikót 2004-ben ÁFA-csalás miatt hat év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Bozsó Péter
Két évig a Nemzeti Színházban volt stúdiós, majd 1993-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Hallgatóként a Vígszínházban volt gyakorlaton, szerepelt többek között A dzsungel könyvében és a Macbeth-ben.
1997-ben diplomázott, azóta a Budapesti Kamaraszínház tagja - fiatal kora ellenére számtalan komoly főszerepet tudhat maga mögött. Nagy népszerűségre tett szert többek között a Hídember és a Magyar vándor című filmeknek köszönhetően, sokan pedig a Jóban-Rosszban című sorozatban figyeltek fel rá.
Emellett szívesen szinkronizál: a South Parkban Stannek, a Harmadik műszakban pedig Boscónak kölcsönözte a hangját. A 2002-es Színházi Világnap alkalmából március 28-án az újonnan alapított Soós Imre-díjat vehette át. A 36 éves színész mintegy másfél évtizede nős, felesége Urbán Andrea színésznő, kisfiúk - Barnabás - három hónapos.
Cserhalmi György
1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályafutása során több neves színházban megfordult, 1982-ben a Katona József Színház egyik alapító tagja volt.
Több mint kétszáz filmben játszott - láthattuk többek között a Hídemberben, a Hamvadó cigarettavégben és a Kontrollban is. Mozijai közül többet Oscar-díjra jelöltek, melyek közül Szabó István Mephisto című műve meg is kapta a rangos elismerést. Tavaly mutatták be legutóbbi, Eszter hagyatéka című filmjét, amely az azonos című Márai Sándor-regényből készült.
Hatalmas sikert aratott a 2008-ban felújított Férfi és Nő-projekt, melyben a 61 éves Cserhalmi mellett Básti Juli, Udvaros Dorottya és Kulka János adja elő a Dés-Bereményi szerzőpáros sikerdalait, az azonos című CD pedig hónapokig vezette a hazai eladási listákat.
Huszti Péter
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1966-ban. A Madách Színházhoz szerződött, ahol nem csak kiváló alakításai, hanem rendezései kapcsán is hamar ismertté vált a neve.
Fiatal színészként játszott a legendás Csínom Palkóban és a Fekete gyémántokban, valamint a Bors című sorozatban. A későbbiek során pedig olyan filmek fűződtek a nevéhez, mint A két Bolyai vagy a Szegény Dániel.
1988-ban a Színház és Filmművészeti főiskola főtanszakvezetője lett, 1994 és 2001 között a rektori posztot is betöltötte. 2007 óta a Soproni Petőfi Színház művészeti tanácsadója és színésze. A 65 éves kiváló művész munkásságát egyebek között Jászai Mari-, Kossuth- és Prima-díjjal ismerték el. Nős, felesége Piros Ildikó színésznő. Három felnőtt fia van.
Juhász Jácint
1965-ben szerezte diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Veszprémi Petőfi Színház, később a Madách Színház tagja lett. Színpadi feladatai mellett számos filmben is játszott, elsőként a legendás Tenkes kapitányában.
Országos ismertségre a Vivát, Benyovszky! című sorozattal tett szert. Öt Jancsó-moziban reprezentálta hűen a rendező sajátos világát, a Makrában nyújtott alakítása a legemlékezetesebbek közül való. Utolsó filmszerepét A napfény íze című történelmi drámában játszotta 1998-ban.
Missziójának tekintette a valódi értékek mind szélesebb körben való népszerűsítését. A magyar költészet legnagyobbjait éppúgy megszólaltatta hazai művelődési házakban, mint számos nyugat-európai város pódiumán. Káldi Nórával közösen vezette a gyermekeknek szóló, Cimbora című kulturális magazint. A Jászai Mari-díjas művész 1999-ben, 56 éves korában hunyt el.
Kaszás Attila
1983-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1984-től 15 éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, majd négy év szabadúszás után, 2003-ban csatlakozott a Nemzeti Színház társulatához.
Első komoly sikerét 1990-ben, a XIX. századi német drámaíró, Georg Büchner Leonce és Léna című darabjában Leonce megformálásával érte el, amiért megkapta a legjobb férfialakítás díját. Mintegy ötven darabban játszott főszerepet, emellett tévé- és mozifilmekben is szerepelt.
Őt láthattuk többek között a Heten Budapest ellen, az Üvegtigris és az 56 csepp vér című alkotásokban. Egyedülálló zenei érzéke révén számos zenés darabban és musicalben is kiváló alakítást nyújtott. Eszenyi Enikővel kötött első házassága, majd Balázsovits Edittel való kapcsolata után ismét megnősült. Kisfia, Jancsi 2005-ben, kislánya, Luca pedig már 47 éves korában bekövetkezett halála után, 2007 decemberében született meg.
Koncz Gábor
1963-ban kapta meg a diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Olyan legendás közönségfilmekben szerepelt, mint az Egri csillagok, A dunai hajós vagy a Fekete gyémántok. Emellett aktuális társadalmi-emberi problémákat feldolgozó mozikban is játszott, például a Makrában, melynek egyik főszereplője Juhász Jácint volt.
A Fábián Bálint találkozása Istennel című filmjéért 1981-ben elnyerte a legjobb férfi alakítás díját az Új-Delhiben megrendezett filmfesztiválon. A közelmúltban láthattuk még a Csak semmi pánik!-ban, a Kisvárosban és a Barátok köztben is.
A filmezés mellett számos neves színházban is rendszeresen szerepel, a budapesti Játékszínben pedig rendezőként is bemutatkozott. A Soproni Petőfi Színház örökös tagja. A 71 éves, Jászai Mari- és Kossuth-díjas érdemes művész 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is megkapta. Elvált, két felnőtt lánya van: Tekla és Regina.
Lukács Sándor
1972-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, azóta a Vígszínház tagja. Színházi munkái mellett számos tévé- és mozifilmben szerepelt. Ezek közül A sas meg a sasfiók, az Álometűdök, a Szemben a Lánchíd oroszlánja, a Megbízható úriember, a Fogadó az Örök világossághoz vagy a Beszterce ostroma voltak a legemlékezetesebbek.
Sokan a Kisváros és a Jóban-Rosszban című sorozatokban szerették meg a 62 éves művészt, akiről kevesen tudják, hogy más művészeti ágban is jeleskedik: több verseskötettel ajándékozta meg ugyanis a kortárs magyar irodalmat. Felesége Lukács Mária sminkmester, egy felnőtt fiuk van.
Máté Gábor
1980-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán. Pályakezdőként jelentős része volt a rangos kaposvári Csiky Gergely Színház újraépítésében.1981-ben rendezőként is bemutatkozott, később ezt a szakot is elvégezte.
1987-ben szerződött a Budapesti Katona József Színházhoz, melynek ma már főrendezője. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházi Főtanszakának rektorhelyettese. Az 54 éves művész egykori tanítványaival évi egy alkalommal újra együtt dolgozik Zsámbékon.
Számos más film mellett játszott a Ripacsok, a Sose halunk meg, A napfény íze és a Sorstalanság című alkotásokban. Pályafutásában némi kitérőt jelentett Mi ez a hang? - Dzsessztetés című előadása, melyre a jazz iránti rajongása inspirálta.
Érdemes művész, 1984-ben Jászai Mari-díjat, az idén Kossuth-díjat kapott. Elvált, felesége Jakupcsek Gabriella és Albert Györgyi volt. Első házasságából két fia született.
Nagy Ervin
1999-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd a Katona József Színház társulatához szerződött, melynek jelenleg is számos előadásában játszik.
Szélesebb körű ismertségre a Török Ferenc rendezte Szezon kigyúrt bicepszű Virág Ferijeként tett szert.
Ezért az alakításért megérdemelten kapta meg a Filmszemle legjobb férfi mellékszereplőnek járó díját. Feltűnt az Állítsátok meg Terézanyut!, a Nincsen nekem vágyam semmi és az Overnight című alkotásokban is.
A hazai filmművészet színe-javát felvonultató Hídemberben Kossuth Lajost keltette életre. A 33 éves színész legutóbbi sikerét a Kaméleon című filmben aratta a címszereplő Farkas Gábor, azaz a kaméleon megformálásával. Magánéletéről nem sokat lehet tudni, annyi azonban biztos, hogy egyelőre nőtlen.
Nagy Gábor
A hetvenes évek elején, hősszerelmesként indult a pályán. Főiskolás korában játszotta el a Zsurzs Éva rendezte A fekete város című tévéfilm Fabricius Antalját. Friss diplomásként Keleti Márton filmjében, a Bob hercegben azonban már a címszerepet kapta. E két alakítása kapcsán az ország egyik legnépszerűbb színészévé vált, a nők pedig rajongtak érte.
Később Mészáros Márta és Fábri Zoltán által a Szabad lélegzetben és Az ötödik pecsétben komolyabb feladathoz jutott. Utóbbiban a színészóriás Latinovits Zoltán volt a partnere, akivel akkoriban már nagyon nehéz volt dolgozni, nem véletlen, hogy közös nagyjelenetüket legalább harmincszor vették fel.
A hatvan éves művész pályafutása során több nagynevű színházban megfordult. Bár ma már csak alig-alig áll a kamerák elé, színpadon továbbra is folyamatosan játszik a Soproni Petőfi Színház tagjaként. Első felesége Pongor Ildikó balettművész, második felesége, akivel ma is boldog kapcsolatban él, ugyancsak táncosnő. Előbbitől egy, utóbbitól két lánya született.
Oszter Sándor
Bár a Színház- és Filmművészeti Főiskolát csak 1971-ben végezte el, már egy évvel korábban szerepet kapott Bacsó Péter Kitörés című filmjében. Alakításáért később elnyerte a San Remó-i Filmfesztivál nagydíját. Az országos ismertséget a Rózsa Sándor című tévésorozat hozta meg számára.
Ezután még mintegy száz filmben játszott, színházi szerepeinek száma pedig ennél is több. Pályafutása során megfordult a Vígszínházban, a Nemzeti Színházban és a Békés Megyei Jókai Színházban. A 61 éves színész legutóbb az Argo című mozi műkincscsempész bandájának egyik tagjaként tűnt fel a mozivásznon.
1982-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével ismerték el munkásságát. Felesége Failoni Donatella zongoraművész, lánya, Alexandra színésznő.
Trokán Péter
Színészi pályáját 1969-ben kezdte a Nemzeti Színház Stúdiójában. Az elmúlt évtizedek során több neves fővárosi és vidéki színházban megfordult, társulati tagként és meghívott vendégként egyaránt. Jelentős színpadi alakításai mellett számos filmben is szerepet kapott. Ilyen volt például a Kenguru, a Te, rongyos élet! vagy a Miss Arizona.
A legtöbben a Szomszédok című teleregényből ismerik. Neki is köszönhető, hogy a minden korosztálynak és társadalmi rétegnek szóló sorozat nyolc éven keresztül vezette a nézettségi listákat - holott csak kéthetente egy alkalommal, 35 perces epizódokkal jelentkezett.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A 63 éves, Jászai Mari-díjas művész napjainkban a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának tagja. Felesége Papadimitriu Athina volt. Lányai, Anna és Nóra követték szüleiket a színészi pályán.
- kaszás attila
- bozsó péter
- cserhalmi györgy
- huszti péter
- koncz gábor
- andorai péter
- benkő péter
- juhász jácint
- lukács sándor
- máté gábor
- nagy ervin
- nagy gábor
- oszter sándor
- trokán péter
- Világsztár
OLVASD EL EZT IS!
- barátok közt
- szőke zoltán
Így néztek ki egykor a Barátok közt pasijai
- kulka jános
- cserhalmi györgy
Így néznek ki most a '70-es évek magyar szívtiprói
- daniel craig
- zachary quinto