Hollywood legrondább színésznői
Íme 4 hölgy, aki, bár nem született bombázónak, tehetsége miatt elképesztően sikeres lett az álomgyárban.
Sissy Spacek
Az 58 éves színésznőről nem mondható el, hogy szexepilje és szépsége révén küzdötte volna fel magát a hollywoodi színésznők élvonalába. Az éppen ügyeletes cicababák ugyanis csak úgy jönnek-mennek az álomgyárban, sűrűn váltogatva egymást, Spacek azonban tehetsége révén a hetvenes évek óta nemzedékének egyik legkiemelkedőbb alakja.
Már pályafutásának elején olyan rendező-nagyágyúk figyeltek fel rá, mint Terrence Malick, Brian De Palma vagy Robert Altman, akik szívesen bízták rá ma már klasszikusnak számító filmjeik női főszerepét.
Sissy Spacek pedig szinte kivétel nélkül helytállt a nagy teherbírást igénylő szerepekben. A Sivár vidékben például az útonálló tömeggyilkos Martin Sheen 15 éves barátnőjét játszotta el, érzékeny alakításával az egész világot lenyűgözte. Ez csak az előszele volt annak a sokknak, amit Brian De Palma zúdított a mozirajongókra három évvel később.
A Stephen King első regényéből forgatott 1976-os Carrie-ben ugyanis ő játszotta a telepatikus képességekkel megáldott, és a társai által kiközösített diáklányt, aki végül véres bosszút áll mindenkin. Ezért kapta meg élete első Oscar-jelölését, áma díjat csak néhány évvel később, A szénbányász lányáért vehette át.
Frances McDormand
Nem kell tehát feltétlenül bombázónak lenni ahhoz, hogy egy színésznő évtizedek alapos munkája révén egy sikeres karriert valósítson meg.
Persze Frances McDormand esetében a magánélet és a karrier szorosan összefonódott, hiszen a színésznő 1984-ben kötött házasságot a mai amerikai filmművészet egyik jelentős rendezőjével, Joel Coennel. Ennek tükrében már az sem véletlen, hogy McDormand férje hat filmjében kapott kisebb-nagyobb szerepeket, melyek közül a Fargóért élete első Oscar-díját is átvehette.
Az 51 éves színésznő a felszínen visszafogott, ám a mélyben robajló alakításait látva olybá tűnik, hogy Joel Coen az elmúlt húsz évben jelentős mértékben segítette McDormand tehetségének kibontakoztatását. Persze Coen felesége nemcsak férje filmjeiben brillírozott, elég csak felidézni a Lángoló Mississippit, a Majdnem hírest vagy a Kőkemény Minnesotát, az ajánlatokból meglehetősen igényesen válogató színésznő ugyanis ezen szerepek mindegyikéért kapott egy-egy Oscar-jelölést. Tegyük hozzá, hogy megérdemelten, nem beszélve arról, hogyha Frances McDormand neve feltűnik egy film stáblistáján, az szinte minden esetben garantálja, hogy egy igényes alkotással van dolgunk.
Tilda Swinton
A 47 éves brit színésznő a tavalyi Michael Clayton című jogi thriller női mellékszerepéért vehette át Oscar-díját. Swinton a nyolcvanas években tűnt fel különféle művészfilmekben, melyekben azóta is szívesen vállal szerepeket. Vele forgatta például Tarr Béla A londoni férfi című filmjét, de olyan híres rendezőkkel is dolgozott már együtt, mint Derek Jarman, Danny Boyle vagy Jim Jarmusch. Tilda Swinton karrierjének érdekessége, hogy a szűkebb réteget megszólító elvont artmozikkal párhuzamosan többször is láthattuk őt népszerű kasszasikerekben.
Utóbbiak közül a hazai nézők talán a Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című fantasy-ből, illetve a Constantine – A démonvadászból emlékezhetnek rá, de szerepelt például A partban is. Ám nemcsak pályafutása, magánélete is kétarcú, Swinton ugyanis két férfi mellett találta meg a boldogságot.
Linda Hunt
Linda Hunt azok közé az epizódszínészek közé tartozik, akiknek a nevét a kutya sem ismeri, ám az arcukat látva tutira mindenkinek beugrik egy film, amiben szerepeltek. Hunt 1980-ban debütált a vásznon Robert Altman Popeye-ében, második szerepéért két évvel később pedig Oscar-díjat kapott. A veszélyes élet évével azonban egyúttal Oscar-történelmet írt, Peter Weir romantikus drámájában ugyanis egy férfi fényképészt játszott. Azzal tehát, hogy kiérdemelte az aranyszobrot, ő lett az első színésznő, aki egy ellenkező nemű karakter megformálásáért nyerte el a sokak által vágyott díjat.
Apró termete és színészi tehetsége mellett sok esetben kölcsönözte már reszelős hangját is különféle figuráknak, őt hallhattuk például a Pocahontasban, de az ő hangján szólalt meg a Carnivale – A vándorcirkusz láthatatlan vezetője is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Oscar-díja ellenére Linda Huntot a mai napig leginkább olyan kétes színvonalú tömegfilmekben láthattuk, mint A spionfióka vagy A bestia, pedig tehetségéhez méltóan sokkal igényesebb szerepekre is felkérhetnék a stúdiók.
OLVASD EL EZT IS!
- danny devito
- kövér
Kövérek, rondák, mégis boldogok
- philip seymour hoffman
- john c reilly
Hollywood legrondább férfiszínészei
- madonna
- steve buscemi