87 évesen elhunyt Larry King – A televíziós legenda koronavírussal került kórházba az év elején

Elhunyt Larry King, az amerikai televíziózás legendás alakja.

Larry King meghalt

Az amerikai televíziózás legendás alakja, a CNN korábbi műsorvezetője Larry King 87 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i kórházban. A hírt a Twitterén tették közzé. 

A CNN számolt be róla, hogy Larry King koronavírus-fertőzéssel került kórházba az év elején. A férfi számos egészségügyi problémával küzdött: átesett több szívinfarktuson, és cukorbeteg is volt. Korábban már tüdőrákból is felépült. 

Tavaly két tragédia rázta meg az életét, néhány hét leforgása alatt vesztette el két gyermekét, a 65 éves Andy szívrohamban, az 52 éves Chaia pedig tüdőrákban hunyt el. 

Munkásságát világszerte elismerték

Larry King, született Lawrence Harvey Zeiger 1933. november 19-én látta meg a napvilágot Brooklynban. Nem járt egyetemre, érettségi után alkalmi munkákból tartotta fenn magát. 1957-ben egy Miami Beach-i rádiónál helyezkedett el DJ-ként, ekkor vette fel a Larry King nevet. Hamarosan nagy népszerűségre tett szert, 1960-ban már televíziós műsort is vezetett. Karrierje egyenesen ívelt feflelé, 1978-tól 1985-ig a Miami Herald szórakoztató rovatának munkatársa volt, majd amikor itt befejezte a munkát, elindult legnépszerűbb műsora, a Larry King Live című talk show, ami 1985 júniusától egészen 2010 decemberéig futott a CNN-en. Ekkor vonult nyugdíjba, több mint hatezer adás után.

Beszélgetett amerikai elnökökkel, külföldi politikusokkal és hírességekkel, mostanában pedig a Youtube-ra töltötte fel interjúit. Amint az a Twitteren megjelent közleményben is olvasható, az interjúk során magát mindig csupán semleges közvetítőnek tekintette a nézők, valamint a műsor valódi sztárjai, az interjúalanyok között. Nemzetközi szinten is ismert nívós interjúiról, lényegretörő kérdéseiről. Több mint hat évtizeden át dolgozott a médiában, munkáját számos szakmai elismeréssel, többek között Emmy-díjjal jutalmazták. 

(Kép forrása: Getty Images Hungary.)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük