Lady GaGa olyat tett élő adásban, amire tényleg senki nem számított

Lady GaGa tartogatott néhány meglepetést, amikor Ellen DeGeneres műsorában járt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Alaposan meglepte Lady GaGa a napokban Ellen DeGenerest, akinek népszerű beszélgetős műsorában adta elő először Judas című vadiúj slágerét.

A 25 éves amerikai énekesnő tőle szokatlan módon egészen visszafogott szerelésben jelent meg a stúdióban, ám ezúttal sem okozott csalódást rajongóinak.

Torta és csók

Miután ugyanis elénekelte a megjelenés előtt álló második, Born This Way című stúdióalbumáról kiválasztott dalt, előbb felköszöntette, majd megcsókolta az 53 éves amerikai műsorvezetőnőt.

A meglepetésekben tehát tényleg nem volt hiány, arról nem is beszélve, hogy egy tortát is hozott neki, mivel ezzel kívánta megünnepelni három éve tartó közeli barátságukat.

A beszélgetős során szóba került az a dokumentumfilm is, amit Lady GaGa turnéjáról forgatott az HBO, elsősorban arra a koncentre fókuszálva, amit 2010 nyarán adott a Madison Square Gardenben.

"Lenyűgöző élmény volt"

- Mérföldkő volt ez az egész az életemben. 25 éves vagyok. Felkértek, hogy játsszak a Madison Square Gardenben. Öt teltházas este, ami őszintén szólva is lenyűgöző élmény volt - magyarázta a Grammy-díjas popdíva.

Lady GaGa legarcpirítóbb szerelései

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ellen DeGeneres rákérdezett az énekesnő korábbi, könnyes vallomására is, ami szerint hiába a hírnév és a siker, mégis vesztesnek érzi magát olykor.

- Nos, akkor, abban a pillanatban nagyon izgatott voltam és ideges. Hogy vesztesnek érzem-e magam néha? Persze, hogy igen. Mindannyian vesztesnek érezzük magunkat néha - osztotta meg érzéseit a nézőkkel Lady GaGa.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A világhírű énekesnőt május 5-én Oprah Winfrey talkshowjában is láthatják majd a tengerentúlon, amit a népszerű műsorvezetőnő szombaton jelentett be hivatalosan egy Youtube-videóban.

Ezt is szeretjük