Diana hercegnő eltitkolt szeretői

Károly és Diana egyaránt hűtlen volt, de Lady Di szeretőinek sora egyre bővül: már a kanadai rocker, Bryan Adams is a listán szerepel!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Időrendben a szeretők a következőképp léptek az egykori hercegnő életébe: Barry Mannakee testőr volt az első férfi, akivel közelebbről megismerkedett házassága után, majd őt követte James Gilbey reklámszakember, ezután pedig James Hewitt, a brit hadsereg lovasságának hadnagya következett.

A sor azonban itt még közel sem zárul le, hiszen Olvier Hoare műkereskedő még csak a népes tábor közepén van. Őt William Carling rögbisztár követi Hasnar Khannal, a pakisztáni szívsebésszel.

A hercegnő egy rövid időre Bryan Adams, a népszerű énekes mellett vigasztalódott, majd végül Dodi Al-Fayed következett, aki egészen a haláláig partnere maradt Dianának.

Nem sokan vállalják a kapcsolatot

A fent említett férfiak közül csupán James Hewitt ismerte el a bíróság előtt, hogy valójában Diana szeretője volt.

A románc 1986-ban kezdődött, és Diana 1992-ben szakított a brit hadnaggyal telefonon. Kapcsolatuk még az Öbölháborút is átvészelte, melyben a hadnagynak részt kellett vennie.

A 46 esztendős lovaskapitány azt írja visszaemlékezésében, hogy románcuk idején egyiküknek sem volt oka aggodalomra, mert Károly herceg, a trónörökös mindent tudott.

- Olyan apparátus figyelt bennünket, hogy lehetetlen lett volna nem tudnia mindent. De nem bánta a dolgot – olvasható vallomásában.

A Hoare- és Carling-viszonyról a Lady Di halálát vizsgáló bizottságnak hangfelvételek állnak a rendelkezésére bizonyítékul. Bryan Adamsszel folyatott kapcsolatát sokáig csak pletykának minősítették, de a kanadai rocker egykori barátnője igazolta a szóbeszédet:

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom
- Egy barátom korábbról jól ismerte Bryant, és ő mutatta be először a hercegnőnek. Egy kicsit furcsán éreztem magam eközben, hiszen tudtam kettőjük találkájáról, engem mégsem hívtak meg.

Már ekkor kezdtem rosszat sejteni. Nem is okozott ezek után igazán meglepetést, hogy néhány héttel rá szakítani akart velem Bryan - mondta Cecilie Thomsen, Adams akkori barátnője.

Ezt is szeretjük