Megrázó vallomást tett este! Rákos a 30 éves színésznő
Rákot diagnosztizáltak az orvosok a 30 éves Krysta Rodrigueznél, akit a Kasszasiker sorozatban láthattunk.
Most állt a nyilvánosság elé a Kasszasiker sorozat sztárja, Krysta Rodriguez, aki bevallotta, rákos. A 30 éves színésznő 2014 szeptemberében tudta meg a hírt, és mint mondta, ennyi idő kellett ahhoz, hogy felfogja, mi is történik.
Végül úgy döntött, nem engedi magát legyőzni a betegség által és egy blogot is indított, hogy élményeit, érzéseit megoszthassa.
Végül viccelődni is tudott rajta
- Hadd legyek egészen világos: nem akartam kemót. Mindent megtettem, hogy elkerüljem, könyörögtem, flörtöltem az orvossal, csak ne kelljen megcsinálni - mondta.
A színésznő azonban nem tudta elkerülni, de a kezelés előtt lefagyasztatott petesejteket.
- Mondhatni, hogy a tumorok Cadillac-jét fogtam ki, ami a gyorsaságot illeti. Lassan növekszik, nagy arányban gyógyítható és szerencsére nem gyakori az áttét. Az orvosom "idős hölgynek" nevezi a mellrákot. Mindig is tudtam, hogy meghaladom a korom - viccelődött.
A színésznő blogján divattanácsokat is ad olyan nőknek, akik szintén rákkal küzdenek, mert mint mondta, a kezelések alatt is szeretné magát olykor szexi nőnek érezni, így talán könnyebben néz szembe az igazsággal.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció