Ezt nem fogod elhinni! Már 30 éves a Hősök tinilánynak tűnő sztárja

Kristen Bell a Hősökben és a Veronica Marsban is tinikaraktert játszik - nem csoda, hiszen tíz évet is letagadhatna.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A gyönyörű Kristen Bellt a legtöbben talán a népszerű Veronica Marsból ismerik, ahol önjelölt nyomozóként igyekezett megoldani környezete ügyes-bajos dolgait, de a népszerű Hősökben is feltűnik.

Bár a sorozatban gimnazistát - majd egyetemistát alakít -, a valóságban 2010 júliusában töltötte be a harmadik ikszet.

Korán kezdte

Alacsony termetének és kislányos vonásainak köszönhetően ez azonban egyáltalán nem látszik rajta - ma is úgy fest, akár egy tini.

Harmincéves korára egyébként rengeteg szerepet tudhat már a háta mögött.

Édesapja rendező, így nem csoda, hogy már gyerekként vonzotta a kamerák és a színpad világa, és az általános iskola után dráma tagozatos gimnáziumban bontogatta szárnyait.

A színjátszás mellett énekelni és táncolni is tanult, érettségi után pedig a New York-i egyetem hallgatója lett. Első filmszerepét 2003-ban kapta meg a Holdfényöböl című drámában.

Sokoldalú tehetség

Innentől kezdve megindult a szekér, a már említett Veronica Mars mellett láthattuk a 2004-es Gracie választásában, de még ebben az évben kapott egy kisebb szerepet A spártai című thrillerben Val Kilmer partnereként.

Minden idők legkedveltebb sorozatai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A két évvel későbbi Mezsgye című horrorban mint főszereplő is kipróbálhatta magát. 2007-ben ismét egy sorozatban, a A pletykafészekben tűnt fel, legutóbb pedig humoros oldalát is megmutatta a Minden kút Rómába vezet című vígjátékban.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A szőke szépség évekig Kevin Mann producerrel járt, majd 2007-es szakításuk után egy évvel összejött kollégájával, Dax Shaperd színésszel, akivel azóta is együtt vannak.

Ezt is szeretjük