A klinika Brinkmann professzorának fiából kigyúrt Adonisz lett: a 30 éves Ben már családapa

Klausjürgen Wussow legkisebb fia, Ben már családos ember.

Klausjürgen Wussow fia
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Klausjürgen Wussow-nak négy gyermeke született: első házasságából lett egy lánya, Konstanze, második neje egy fiúval, Alexanderrel és egy lánnyal, Barbarával ajándékozta meg, harmadik felesége pedig egy fiút szült neki, aki a Benjamin nevet kapta. A testvérek közül a két középső apjuk halála után az örökségükön vitáztak, még perre is mentek, de mára elásták a csatabárdot. A legszomorúbb dolog viszont a család legkisebb tagjával történt, ugyanis 2006-ban az anyját, 2007-ben pedig az apját veszítette el, így 14 éves korára teljesen árva maradt.

Klausjürgen Wussow fia

Ben Wussow elég aktív az Instagram-oldalán, íme egy friss kép a harmincéves férfiról. Bár nem látszik a teljes alakja, ennek ellenére le lehet szűrni, hogy milyen izmos ember lett belőle.

A Pro-Medien Magazinnak elmondta még 2020-ban, hogy misszionáriusként tevékenykedik Spanyolországban. Azt vallja, hogy az Istenben való hite segítette őt, hogy azzá az emberré váljon, aki ma.

- Amikor 2006-ban elvesztettem anyámat, életem legnagyobb megrázkódtatásaként ért. Ő volt az én világom. Végtelenül szerettem őt. Mivel Isten teremtett minket, meg tudunk birkózni az általunk tapasztalt dolgokkal. Ha azonban egyedül próbáljuk átvészelni az ehhez hasonló élményeket, annak mindig negatív hatása lesz. Az egyetlen dolog, ami itt segít, az a kapcsolatfelvétel azzal, aki megteremtett, és igazán ismer bennünket. Isten mindent tud rólunk, ismeri a gondolatainkat, és helyre tud állítani minket. Én személy szerint megújulást éltem át, amikor keresztény lettem.

Madridban megismerte élete szerelmét, Alét, akit 2019-ben feleségül is vett. Első fiuk, Samy 2021-ben született meg, de sajnos nem egészségesen jött a világra, így pár óra után elhunyt. Az orvosok még a terhesség elején látták, hogy problémák lesznek a kicsivel, és abortuszt javasoltak nekik, de hallani sem akartak erről a lehetőségről. 

A tragédia után egy évvel, 2022-ben született meg kislányuk, Esther Marie.

Udo doki szerelme

Nézd meg, kivel él együtt Sacha Hehn!

A klinika Udo dokija csodás fotót posztolt szerelméről: Gloriával 9 éve alkotnak egy párt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover- és ajánlók: Getty Images

Ezt is szeretjük