Ez volt Kevin Costner reakciója, miután felesége dobta őt: nem számított rá, hogy válásig fajul a dolog
Kiderült, mi volt Kevin Costner reakciója, miután megtudta, felesége válni akar.
Tegnap mi is megírtuk, hogy Kevin Costner és 19 évvel fiatalabb felesége, Christine Baumgartner 18 év házasság után külön utakon folytatják tovább.
A nő határozott úgy, hogy kilép a házasságból, döntése nemcsak a világot, hanem még az Oscar-díjas világsztárt is meglepte, írta meg a Page Six.
Kevin Costner reakciója a válásra
Christine-nek abból lett elege, hogy a férje rengeteget dolgozott, miután véget ért a Yellowstone ötödik évadának forgatása, Costner egy újabb komoly projektre adta a fejét, melynek ő a rendezője. Egy négy filmből álló produkciót készít Horizon: An American Saga címmel. Az első részt már tavaly ősszel leforgatták, a maradék hármat idén tavasztól csinálják. A sok munka miatt nyilván jóval kevesebb időt töltött Christine-nel és a gyerekeikkel, a 15 éves Caydennel, a 14 éves Hayesszel és a 12 éves Grace-szel.
A nő tavaly ősszel még ultimátumot is adott a sztárnak, aki úgy tűnik, nem tudott a kérésnek eleget tenni.
Egy közeli ismerős árulta el a lapnak, hogyan érzett Costner, miután közölte vele a neje, hogy itt a vége.
- Kevint nagyon meglepte Christine döntése, nyilvánvalóan nem akar elválni, és vissza szeretné őt hódítani. Csalódott, mert szereti őt és a gyerekeiket is.
A színész és rendező első házassága azért ért véget a ’90-es években, mert megcsalási botrányba keveredett, az ismerős megerősítette, hogy ebben az esetben nincs erről szó.
- Fogalmam sincs, hogy Kevin tudja-e, mi okozta a házassága végét - tette hozzá a barát.
A Yellowstone egyik stábtagja is elmondta, ők sem értik, miért döntött így Christine, ráadásul a sztár, amikor csak tudott, Montanából Los Angelesbe utazott a családjához.
- Senki nem tudott semmilyen problémáról. A forgatáson sem tartottuk kalitkában, elég gyakran ment haza, hogy meglátogassa a családját.
Pierce Brosnan és felesége a Met-gálán
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép volt Keely és Pierce Brosnan életük első Met-gáláján.
Pierce Brosnan felesége testhezálló, flitteres estélyiben mindenkit elvarázsolt: Keely gyönyörű volt a Met-gálán
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images