Elképesztő fotó! Katy Perry dekoltázsa sosem volt még ilyen furcsa
Katy Perry előszeretettel hivalkodik dekoltázsával, ami legutóbb tényleg eléggé természetellenesen nézett ki.
Katy Perryről nyugodt szívvel kijelenthető, ha valaki, akkor ő biztosan nem szorul mellplasztikára, hiszen igazán formás és méretes keblekkel áldotta meg a sors, amiket ruhái segítségével előszeretettel tesz ki a kirakatba.
Éppen látványos dekoltázsának köszönhette, hogy jelenetét végül kivágták a Szezám utcából, mivel a készítők úgy ítélték meg, hogy markáns szexepilje és erotikus kisugárzása talán túl sok a gyerekeknek.
Tűzijáték a melltartóból
A 26 éves amerikai énekesnőt azonban semmi sem állíthatja meg: új, Fireworks című klipjében például pirotechnikailag felturbózott melltartója okád tűzijátékot, míg koncertjein is megcsodálhatják a pasik felsőtestének bájait.
Imidzséhez éppúgy hozzátartozik a kislányos naivitás, mint a femme fatale-okra jellemző felfokozott szexualitás - éppen ezért lehetséges például, hogy játékos mintákkal tarkított, de egyúttal merész ruhába bújjon.
Egyik legutóbbi fellépésén is egy hasonlót viselt, ami a képek tanúsága szerint talán túlságosan is szorosnak bizonyult, az egyik pillanatban ugyanis majdnem kibuggyant Katy melle a ruha takarásából.
Természetellenes formavilág
Arról nem is beszélve, hogy mindeközben egy igazán szokatlan látvány tárult fel, amihez foghatót nem sokszor láthatunk - persze talán csak a hirtelen mozdulatnak és testtartásnak köszönhető dekoltázsának természetellenes formavilága.
Katy Perry október 23-án ment feleségül Russell Brandhez, akivel 2008 nyarán ismerkedett meg. Az esküvő kapcsán csípős humorral nyugtatta meg rajongóit, hogy véletlenül sem lesz belőle unalmas popsztár csak azért, mert megházasodott.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A News of the Worldnek ugyanis azt nyilatkozta, hogy továbbra sem lesz kevésbé szexi vagy provokatív, példaként pedig Beyoncét hozta fel, aki már évek óta Jay-Z férje, mégis ugyanúgy érzi a rock and rollt.