Totál kifeküdt a piától a 3 gyerekes Katie Price

Kínos fotó!

A modellből lett tévésztár, ígérete ellenére, alaposan a pohár fenekére nézett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A legtöbb ember az anyák napját a családja körében tölti. Ám nem így Katie Price, aki éppen ezt az időszakot választotta londoni útjához – no, és hogy, úgy istenesen, berúgjon.

Teljesen kifeküdt az italtól

A britek által a nagyböjt utáni negyedik hét vasárnapján – azaz idén március 22-én – megtartott ünnep ugyanolyan jelentőséggel bír, mint hazánkban. A Los Angelesben élő glamúrmodell azonban úgy döntött, gyermekei és férje helyett inkább barátaival tölti a március legnagyobb részét – és ebbe az anyák napja is beletartozott.

Mintaanyának nem mondható

Így aztán a 31 éves, Brightonban időző sztármamit majd’ nyolcezer kilométer választotta el szeretteitől a jeles napon. No, nem mintha ez különösebben zavarta volna! A plasztikázott szépség nagyon is kihasználta, hogy ezúttal nem volt vele a családja, ezért kemény ivászatba kezdett barátai társaságában, az Oceana nightklubban.

Pezsgő, koktélok - bármi, amit elé raktak, lecsúszott a torkán. Pedig nemrég azt nyilatkozta, egy időre felfüggesztette az alkoholfogyasztást, hiszen az áprilisi London maratonra készül már egy ideje. És nemcsak hogy vedelt, hanem egyenesen bedobta magát! Amikor már kellőképpen felöltött a garatra, kibontotta a haját, megragadta a Dj mikrofonját, és beleordította: Hello, Brighton! Szeretlek benneteket, tudjátok, ez a szülővárosom, és imádok itt lenni!

Hát, hogy a jelenlévők mennyire imádták őt, arról nem szól a fáma. Mindenesetre hajnali négykor hagyták csak ott a terepet, de csak azért, hogy áttegyék a buli helyszínét a Buddies nevű tengerparti kávézóba, ahol tovább folytatták a dorbézolást. Állítólag a vendégek megkövülten figyelték, ahogy a hullarészeg híresség ételdarabokkal kezdte el dobálni barátait.

Haszontalan celebmacák

Nézegess képeket!

Elolvasom
- Totál kivolt, alig tudott talpon maradni. De a vége felé azért abbahagyta a vedelést, és kért egy forró csokit. Viszont szinte nem adott semmi borravalót, az egész nem volt több tíz pennynél – körülbelül 30 forint -, annak ellenére, hogy milliomos, vagy mi – mesélte az egyik szemtanú.

A durva elázást a sztár szóvivője is megerősítette, aki szintén elmondta, hogy Katie Price régi barátaival volt szórakozni.

- Katie a barátait látogatta meg Brightonban. Részeg volt, de nagyon jól érezte magát, és végül a barátai vitték haza hajnali 6-kor.

Hát, ha nagyon jól érezte magát, akkor, ugye, minden rendben. Legalább bele tudja írni az élményeit készülő gyerekkönyvébe. Elvégre hadd tanulja az a gyerek, milyen is a való élet.
Ezt is szeretjük