
Smink nélkül igazán pocsékul fest Kate Winslet
A képek alapján úgy tűnik, hogy Kate Winslet ezúttal kevésbé glamúros oldalát mutatta meg a járókelőknek.

Kate Winsletet mostanában gyakran lehetett fotózni ideális körülmények között. Nemrég például két filmjének bemutatóján – A szabadság útjaiban Leonardo DiCaprio oldalán, A felolvasóban pedig Ralph Fiennes oldalán szerepelt – ragyoghatott.
Aztán ott volt ugye a Golden Globe, melyen mindkét, fent említett filmjéért átvehette a szobrocskát.
Nemrég pedig az Oscar-díjkiosztón varázsolta el a megjelenteket természetesen elegáns külsejével. Állítólag még a ceremónia napján sem bírta eldönteni, melyik dizájner ruhakölteményét viselje, és több stylistot is leizzasztott kívánságaival.
Nem érdekli mások véleménye
- Bevallom, nehéz volt megtalálni az összhangot, hogy olyan ruhát viseljek, amiben jól érzem magam, ugyanakkor jól is mutatok benne. Ha az embernek megadatik, hogy a vörös szőnyegre lépjen, akkor mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy tökéletesen nézzen ki – vallotta akkor.
A legújabb fotói alapján azonban egyértelműen elmondható, még a tehetséges és bájos színésznőnek is lehetnek rosszabb napjai, amikor kinézete messze van attól a bizonyos tökéletességtől.
Az élelmes lesifotósok New Yorkban kapták lencsevégre a 33 éves sztárt, aki ezúttal hátrafogott hajjal és mindennemű smink nélkül mutatkozott az utcán. Ráadásul az öltözködésében is egyértelműen a kényelmen, és nem a dizájnon volt a hangsúly – legalábbis a kapucnis pulcsi, a sportos kabát és a farmer erre engednek következtetni.
Akárhogy is, Winslet nemrég egy interjúban, ahol az általa bevállalt szexjelenetek felől kérdezgették, elmesélte, egyre kevésbé érdekli, mit gondolnak róla mások.
- Az az igazság, minél többször szexelek a vásznon, annál könnyebb. Ha egy színész egyszer is próbálta, rájön, valójában nem sok köze van az egésznek a szexhez, sokkal inkább csak tettetés.
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
Tulajdonképpen A felolvasóban nem sok ilyesfajta jelenet van, de általában azért megesik egy-egy film kapcsán. Ez azonban nem pornó, csak színészet, és ez is a munkánk része. Hogy miként festek meztelenül? Nos, ahogy öregszem, ez a kérdés egyre kevésbé izgat – mondta.