Ő Sandokan gyönyörű lánya - Ámulunk Pooja Bedi fotóin
Kabir Bedi lánya, Pooja is a színészetet választotta.
Kabir Bedi összesen négyszer nősült, és három gyermeke született. Egyik felesége Protima Bedi táncosnő volt, aki két közös gyermeknek adott életet: Pooja nevű lányuk 1970-ben, Siddhart fiuk pedig egy évvel később született meg.
Pooja Bedi édesapja nyomdokaiba lépett, és színésznő lett. Karrierje a kilencvenes évek elején indult, amikor számos sikeres bollywoodi filmben vállalt szerepet, az ezredfordulót követő években pedig újságíróként kezdett dolgozni. Emellett televíziós műsorvezetőként is nagy ismertsége tett szert, hiszen 2004 óta a Just Pooja nevű beszélgetős magazinműsor háziasszonya, ahol hírességeket lát vendégül.
Pooja Bedi májusban ünnepelte 47. születésnapját, de friss fotóit látva simán letagadhatna egy-két évtizedet is akár az életkorából. Kabir Bedi lánya ugyanis 50 felé közeledve is gyönyörű és fiatalos, nem csoda, hogy ennyi idősen is rabul ejti a közönséget, amikor a vörös szőnyegre lép.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció