Gyászol a szakma! Hosszú betegség után elhunyt az X-Akták sztárja
John Neville évek óta szenvedett Alzheimer-kórban, 86 éves korában hunyt el.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

2011. november 19-én, 86 éves korában elhunyt John Neville angol színész - adta hírül a CTV News.

A színész évek óta Alzheimer-kórban szenvedett, a halál egy torinói kórházban, szerettei körében érte.

Színház és televízió

Neville 1925. május 2-án látta meg a napvilágot Londonban, a színpad már gyerekkorában vonzotta.

Színpadi karrierje az ötvenes években indult el, tehetsége révén hamar a West End ünnepelt sztárja lett, egyebek mellett olyan Shakespeare-klasszikusokban lépett a színpadra, mint a Rómeó és Júlia vagy a II. Richárd.

A színházzal párhuzamosan a televíziózás világába is belekóstolt, epizódszerepek után 1969-ben megkapta a BBC The First Churchills című sorozatának egyik főszerepét, John Churchill karakterét öltötte magára.

1972-ben években Kanadába költözött, és a Citadel Theatre igazgatója lett, de az évek során több színházban is megfordult, közben pedig folyamatosan forgatott.

Az X-Aktákban is feltűnt

A hazai közönség a nagysikerű X-Akták című sorozat epizódjaiban láthatta, de az amerikai tévénézők az ezredforduló utáni években is találkozhattak vele, 80 fölött is aktív volt.

A színészt rajongói mellett felesége, Caroline Hopper és hat gyermeke gyászolja.

Ezt is szeretjük