A helyszínen életét vesztette! Tragikus autóbalesetben elhunyt az ismert matematikus

John Nash és felesége szombaton haltak meg.

2015. május 23-án autóbalesetben életét vesztette John Forbes Nash, a Princeton Egyetem matematikusa, közgazdasági Nobel-díjas, akinek életéről Egy csodálatos elme címmel négyszeres Oscar-díjas film készült.

A 86 éves tudós és felesége, a 82 éves Alicia szombaton a New Jersey-i autópályán utazott egy taxiban, amelynek vezetője előzés közben elvesztette uralmát a gépkocsi felett. A jármű a védőkorlátnak ütközött, az idős házaspár pedig az ütközés erejétől kirepültek az autóból. Mindketten a helyszínen életüket vesztették, a baleset körülményeit még vizsgálják.

John Forbes Nash 1948-ban Pittsburghben, a Carnegie Műszaki Egyetemen végzett mint matematikus, két évvel később szerzett doktori fokozatot Princetonban.

Fia is örökölte a skizofréniát

1951-ben az MIT, a Massachusettsi Műszaki Egyetem munkatársa lett, de később lemondott kialakuló mentális betegsége miatt - 1959-ben került elmegyógyintézetbe paranoid skizofréniája miatt. Fia, John Charles Nash is matematikus, nála is diagnosztizálták a skizofréniát.

Nash 1994 óta a Princeton Egyetem professzora, 1996-tól az amerikai tudományos akadémia tagja volt.

Ő fogalmazta meg a játékelmélet matematikai alapjait, Nash-egyensúly nevű elmélete pedig a vetélkedők közötti fenyegetés és cselekvés dinamikáját próbálja megmagyarázni, ezt gyakran alkalmazzák az üzleti életben stratégiaalkotás során.

1994-ben Harsányi János közgazdásszal és Reinhard Selten német matematikussal megosztva közgazdasági Nobel-díjat kapott a játékelmélet területén kidolgozott elemzésekért. 2015. május 19-én, néhány nappal a halála előtt a matematikai Nobel-díjként emlegetett Abel-díjjal tüntették ki.

John Nash az ötvenes években találkozott Alicia Lopez-Harrison de Lardéval, akit 1957-ben elvett feleségül és megszületett a fiuk is. Ám amikor súlyosbodott a matematikus skizofréniája, sok feszültséget okozott a kapcsolatukban, így 1963-ban elváltak, de el sosem szakadtak teljesen egymástól. A kórházi kezelés után Nash exnejénél élt mint albérlő.

A kiegyensúlyozott életvitel lehetővé tette, hogy tudatosan úrrá legyen kényszerképzetein, a gyógyszerek szedését is abbahagyta, és visszamehetett a Princetonra, először csak látogatóként, aztán tanárként. A kilencvenes években aztán Alice-szal is rendeződött a viszonya, 2001-ben házasodtak újra.

Fotó: csúnyácska veréb lett a gyönyörű színésznőből!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Életéről Ron Howard forgatott filmet Egy csodálatos elme címmel, a tudóst Russell Crowe, feleségét Jennifer Connelly alakította. A mű 2002 márciusában elnyerte a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó Oscar-díjat.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük