John F. Kennedy emiatt szakított meg Marilyn Monroe-val minden kapcsolatot - Váratlanul lépett ki az életéből
John F. Kennedy és Marilyn Monroe viszonya emiatt ment tönkre.
John F. Kennedy, bár házasságban élt Jackie Kennedyvel, az elnök mégis elég gyakran félrekacsintott. Számos nőt hódított meg, leghírhedtebb szeretője Marilyn Monroe volt, akivel sógora és húga, Peter Lawford és Pat Kennedy partiján találkozott először 1961 novemberében, olvasható a Marilyn Monroe - A rivaldafény árnyékban című könyvben. Az életrajzi kiadványt Charles Casillo írta meg.
Marilyn jó barátságot ápolt az elnök húgával, Kennedy pedig már régóta nyaggatta őt, hogy mutassa be neki a gyönyörű szőkeséget. Miután megismerkedtek, nem sokra rá felröppentek a titkos viszonyukról szóló legelső pletykák az ismerőseik körében.
John F. Kennedy ezért zárta ki Marilyn Monroe-t az életéből
Érdekesség, hogy Monroe Amerika első emberének öccsével, Bobbyval is viszonyt folytatott. A színésznő ebben az időben már rendszeresen járt pszichiáteréhez, dr. Ralph Greensonhoz, az ő általa készített feljegyzésekből is sok dologra fény derült a könyv írója szerint.
- Riasztó belegondolni is, hogy az ilyen nagy hatalmú játékosok szexuális és társasági élete mennyire összeszövődött. Ilyen-olyan mértékben, de Marilyn kapcsolatba bonyolódott John Kennedyvel, Bobby Kennedyvel és Frank Sinatrával is. Nem csoda, ha a terápiás üléseken másról sem beszélt Greensonnak, csak hogy úgy érzi, mindenki kihasználja - fogalmazott.
Az elnök bolondult a szőke sztárért, még a 45. születésnapjára is őt kérte fel, hogy énekeljen neki. A viszonyukról akkortájt csak pletykák röppentek fel, de tényfeltáró cikkek nem jelentek meg a médiában, pedig állítólag több közös fotó is készült róluk, ám ezeknek többségét mind megsemmisítették, ezt régebben azért is volt egyszerű kivitelezni, mert akkor még nem voltak számítógépek, amelyeken tárolhatták és terjeszthették volna tovább ezeket a leleplező dokumentumokat.
Bár semmi kézzel fogható nyoma nem volt a viszonyuknak, Marilyn Monroe néha elkotyogott ezt-azt az elnökről az ismerősei körében, ez viszont egyáltalán nem tetszett Kennedynek, hogy nem tudott lakatot tenni a színésznő a szájára.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Jackie Kennedy tisztában volt, hogy milyen csalfa férfi mellett éli az életét, azonban tisztában volt Monroe népszerűségével, és azt is tudta, vetélytársa mennyire törékeny és érzékeny nő valójában, ezért úgy érezte, figyelmeztetnie kell a férjét.
Ez most más, Jack. legyen benned egy kis jóérzés. Azt akarom, hogy hagyd békén Marilynt.
John F. Kennedy igazat adott feleségének, majd a sajtósának, William Haddadnak parancsba adta, hogy minden bulvárlap képviselőjének, akik közül már többen is sejtettek valamennyit a viszonyból a pletykák miatt, mondja el, hogy a félrelépéséből semmi sem igaz. Mivel Haddad akkoriban jól értesült és megbízható forrásnak számított, a sajtó munkatársai hittek neki.
Haddad pár évvel később úgy nyilatkozott, Kennedy ezzel a húzásával elárulta őt.
- Ő hazudott nekem. Kihasználta, hogy az ismerőseim hitelesnek tartottak - vallotta be akkor, majd hozzátette, Monroe tényleg az elnök szeretője volt.
Miután egyik pillanatról a másikra John kizárta Marilynt az életéből, a legendás színésznő egyre labilisabb állapotba került. Azonban Bobbyval továbbra is találkozgatott. 1962 júliusában az elnök ráparancsolt a testvérére, hogy hozzá hasonlóan ő is szakítsa meg a kapcsolatát Marilynnel, az okok ugyanazok voltak, egyszerűen túl kockázatos lett volna tovább fenntartani a viszonyt, mert ha kiderültek volna a dolgok, akkor biztosan tönkrement volna mindkét Kennedy karrierje.
Végül Bobby is szakított, ami csak még jobban letaglózta Marilynt. A színésznő ugyanezen a nyáron hunyta le örökre a szemeit, 1962. augusztus 4-én hunyt el, tragikus halálát túladagolás okozta a hivatalos dokumentumok szerint. Fiatal volt még, mindössze 36 esztendős.
Alexandra Kiadó
4599 forint
Marilyn Monroe. Szépsége még mindig megigéz, szerelmi élete továbbra is lenyűgöz. Charles Casillo több év hosszas kutatómunkája és tucatnyi új interjú révén korábban sosem látott részletgazdagságban tárja elénk a hús-vér embert, a bámulatosan összetett személyiséget, a varázslatos és őrjítő, ám egyszersmind súlyosan sérült tehetséget.
Ez volt Sophia Loren és néhai férje otthona
Képes összeállításunkban megnézheted, hol élt Sophia Loren férjével, Carlo Pontival.